Az Until I Touch kiállítás kiindulópontja Szent Tamás bibliai története, aki Krisztus feltámadását csak akkor volt képes elfogadni, amikor saját érzékein, legfőképp az érintés tapasztalatán keresztül győződött meg róla. Hitetlen Tamás története a kiállítás kontextusában azonban nem vallási narratívaként, hanem a hit és kétely, a bizonyosság és bizonytalanság, valamint az érzékelés és a valóság viszonyának metaforájaként jelenik meg. A történet a percepció és megismerés alapvető kérdését veti fel: miként válik valami bizonyossá számunkra, és milyen szerepet tölt be ebben a test, az érzékelés és a közvetlen tapasztalat?
Tamás története a fenomenológia felől egy olyan tapasztalati helyzetként olvasható újra, amelyben a látás elégtelensége az érintés szükségességéhez vezet. A test ebben az értelemben nem a valóság befogadásának puszta és passzív eszköze, hanem az a közeg, amelyben a valósággal való aktív kapcsolata létrejön. Az érintés azonban nem feltétlenül a bizonyosság végpontja: egyszerre jelent közelséget, kitettséget és határátlépést, intimitást és brutalitást is.
Tamás alakja és a kétely aktusa egy olyan köztes állapotot jelöl ki, amelyben elmosódnak a határok a vágy és a kényszer, a bizonyosság keresése és annak kikényszerítése, a közeledés és az ellenállás között. Az Until I Touch ezt a bizonytalan teret tartja nyitva a hit és kétely, a közeledés és visszahúzódás, a kontroll és kiszolgáltatottság között.