Több úton indulhat, van, hogy egészen közel kerül a megismerni vágyott objektumhoz, van, hogy csak távolodik.
A kiállításon válogatás látható az utóbbi évek terméséből, és néhány erre a kiállításra készült kuriózumot is bemutat.
Csurka Eszter Vágy címet viselő kiállítása különös művek együttese, Valójában öt, nagyon eltérő elemből épített egy, összefüggéseiben összetartozó installációs munkát, amelyben az egyes elemeknek látszólag nincs sok közük egymáshoz, mégis térben egy és egyszeri művé állnak össze.
A műtárgy együttes egyes alkotóelemei eltérő időben készültek, vannak már kétéves festmények, korábban készített szobrok, videó, közelmúltbeli ékszertárgyak és a térberendezés pedig a kiállítás jelenideje.
A képek sorozata nem csupán tematikusan összekapcsolódó festményekből áll össze, hanem egy idea megjelenítése foglalkoztatta Csurkát. Az elmosódott mozgás megjelenítését járja körül, a forgások, mozdulatok időbeli elmozdulásának rögzítése áll a képek központjában.
Közös a képek többségénél, hogy valamiféle elvonatkoztatott, stilizált, de mégis jól érzékelhető zárt térben történek az események. Raszteres, vagy sávos falú, többnyire észlelhető sarokkal és lábazattal és határozott, hangsúlyos padlózattal rendelkező háttér – szobafal? – előtt mozog néhány figura, általában nem több, mint három, de többnyire két alak jelenik meg.
A figurák jobbára nőalakok, de van férfi s gyerek is, bár a nemeknek nincsen meghatározó jelentősége. Ami viszont nagyon is azonos, hogy mindenki mozgásban van, minden mozdulat nagyon dinamikus, még azokon a jeleneteken is, ahol két alak összeborulva áll, vagy láthatóan lassan és kimérten lépeget.
A terek a kevés számú szereplő dacára sem üresek, mert a figurák egyrészt határozottan foglalják el helyüket, másrészt az árnyékok is olyan hangsúllyal vannak jelen egyes vásznakon, mintha maguk is szereplők lennének, sot egy-egy képen kontúrosabbak, határozottabbak, mint maguk a figurák.
Ha a mozgások mikéntjét tekintjük, könnyen jut eszünkbe a tánc, miközben valójában csak néhány kép esetében jöhet egyáltalán szóba, hogy a szereplők ritmikus mozgása, mozdulataik, forgásuk, léptük mondjuk zenére történhet. A szűkös-semleges-drasztikus térkivágatok között ábrázolt dinamikus mozdulatgesztusok – felemelt, elmosódott karok, fátyol-szerű ruhalebegések, lendületesen pörgő szoknya-motívumok, röpülő hajkoronák – teremtik meg a tánc érzetet, mint a mozgások tradicionálisan szokásos, koordinált, vagy éppen ösztönös rendszerét.
De a bizonytalanság azért megmarad, nem tudni egészen biztosan, hogy kik ezek az alakok, pontosan mit csinálnak, sőt még olyan kompozíció is van, ahol a nézőt bizonytalanságban tartja Csurka, hogy egy, vagy két szereplőt lát a képen.
A képek sorát egységes színviláguk is összekapcsolja, a gyöngyházszürke alaptónust átvillanó feketék és fehérek, hússzínek és szürkék teszik mozgalmassá. Ezektől a képfelület akár hideg is lehetne, de nem az, sőt, van ebben a színhasználatban egy olyan effektus, ami az alacsony fénynél exponáló digitális kamerák színösszetételére emlékeztet.
A következő tárgycsoport a szobroké. Amorf formák, az esetleges alakzatok kialakítása Csurka vizsgálódásának területe. A forró viasz vízbe öntve megdermed, hullámzástól, mozdulatoktól befolyásolva-alakítva spontán formákat vesz fel. Ezek az alakzatok ugyan emlékeztethetnek kristályszerkezetekhez is, azok szabályosságát és törvényszerűségeit azonban nélkülözik. A vízben mozgatással még alakítani tudja az alakzatot, így jönnek létre az egészen különös képződmények, mint a csontszerkezet belső részére emlékeztető szálak-ívek, a kicsúcsosodó végzodések, a test belső organizmusát idéző formák.
A viasz szobortestekből veszejtéses eljárással készít fémszobrokat. Speciális ötvözetű anyagot használ, zamakot, ami bronz, horgany és alumínium keveréke, viszonylag lágy, könnyen alakítható anyag, érzékenyen viszi át a viaszban megfogalmazott, kialakított forma minden rezdülését. Szürkére patinázott felülete elegánsan ellensúlyozza a forma hektikus lendületét.
Az öntéstől spontán formázás együtt a szobrászi alakítással – néhol ujjlenyomatok, tenyérmások is rögzülnek -, a rideg alakzatok személyes érintéssel teltek. Néhányuk geometrikus posztamenst kapott, szintén fémből, ellenpontozva az organikus formát, a mű részeként fontos részét alkotják.
A kiállítás harmadik műve egy videó, amelyen Csurka búvárruhában egy medence mélyén a szobrokat készíti. Ez így elég prózaian hangzik, miközben a jelenet meglehetősen költői, kicsit a természetfilmek lírai bűvöletének hangulata lebegi át a jelenetsort. A végtelenítetten körbejáró képsoron újra, meg újra létrejön a szobor, miközben mégsem egyszerű dokumentum csak az egész, Csurka képi manipulációkat is alkalmaz, fraktálszerűen megmozgatja vizicsodáját.
A negyedik tárgyegyüttes az ékszereké. Szoborszerű, a valóságosan viselhető ékeknél kissé nagyobb, kicsit groteszk, kicsit ironikus, időnként tudatosan vásári – különféle állatokat, mint például szarvast. kutyát megjelenítő – csüngők, kösöntyűk, lógók, vagy szoborszerű bigyók ezüstből készültek. Öntöttek, formázottak, kalapáltak, trébeltek, féldrágaköveket foglalnak be, valóságos ékszerként is viselkednek. Nem mind ékszertárgy, néhányuk az öntött szobrok kisebb léptékű változata.
A Vágy címu installáció foglalja össze mindezeket az alkotóelemeket, melyek akár egymástól függetlenül, önállóan is léteznek. A kiscelli templomtér majdnem teljesen borítva van egy tompán csillogó, fekete, nedves masszával – tengerrel -, mely „élő” anyagként viselkedik, ahogy szárad, folyamatosan veszti el csillogását, válik mattá és rideggé, felpöndörödik és meghasad, gyűrodik és vetemedik.
A sötét felület egy geometrikus mólórendszeren járható be, ami mintegy 20 centivel emelkedik a sötét felület fölé, ide-oda kanyarog, megtörik, visszafordul, elágazik, majd végigvezet az egész csarnokon, egészen az utolsó öbölig, ahol a látványt a nagy videófal a víz alatti felvétellel zárja.
Az útvonal elvezet a képek előtt, van, amelyik egész közelről nézhető, van amelyik csák távolról. Ugyanez vonatkozik az ékszerekre is, amik fekete, belülről világított dobozokban kaptak helyet. A homloküvegükön nagyítólencse, melyen át a csüngők részletei jól megfigyelhetok, már amelyikhez a stégrendszer elég közel enged. A dobozok elég magasan vannak elhelyezve, meg kell dolgozni az élményért.
A tér rejtelmes sötétben tartott, a mólórendszer alól dereng világosság, és a festmények kaptak csak külön fényt. Néhány perc is eltelik, mire a sötétszürke-fekete felületből felderengenek a szobrok, melyekről először nem lehet pontosan megállapítani mibenlétüket.
Lehetnének a fekete mocsárfelület kitüremkedései, különös, önálló életet élő vízi növények, amint a szem megszokja a félhomályt, érzékelhető lesz a finom fénykör, amelyben a szobrok állnak.