A kiállítás lényegesen messzebbre mutat Szörényi legújabb műveinek felvonultatásánál. Tömören a láthatatlan múlt eseményeinek a jelenre, és a jelen provizórikus berendezkedésének jövőre gyakorolt hatásaival foglalkozik. A bemutatott, letisztult művek egyesével járják körbe némi szkepticizmussal a jelen eseményeinek és döntéseinek jövőre gyakorolt hatását és ismeretelméleti, gazdaság- és társadalomfilozófiai problémákra világítanak rá. Az emberiség jelenlegi tudásához, empirikus úton szerzett adatokhoz fűződő ambivalens viszony kérdése éppúgy a kiállítás tárgya, mint az újabb technológiák hozta változásokba vetett hit, vagy egészen konkrétan például az atomenergetika legnagyobb problémája, a radioaktív anyagok tárolása.
Utóbbi a témája a galéria egyik falát teljesen kitöltő sajtófotó után készült nyomatnak is, amelyen egy olyan sóbánya berendezett tárgyalója látható, ahol radioaktív anyagot tárolnak. Manapság a nagy aktivitású radioaktív hulladékot mélygeológiai szinteken tárolják, azaz elássák őket, jó mélyre, de ez a tárolási mód csak egy időre nyújthat megoldást. E köré a központi elem köré szervezi Szörényi a kiállításon felvonuló többi művet, amelyek egy a Szörényi életműben jelenleg komoly szerepet betöltő műfajjá, egy háromdimenziós kollázzsá állnak össze, ahol az elemek egymás fölött, előtt, egymást kitakarva, vagy egymáson függve kommunikálnak egymással.
Az álstukkó elemekből kirakott vakajtó sem tölt be kisebb szerepet. A kollázs műfaji lényege, hogy az egymás mellé került elemek egyenértékűek. Az installáció anyaga, a stukkó visszatérő elem Szörényinél, aki előszeretettel használja a XIX. század historizáló építészetével elterjedt díszítőelemet. A már a római korban is használt speciális építészeti elemnek alapvetően díszítő funkciója volt és a szimmetriát, az egyensúlyt és a harmóniát hivatott őrizni egy épület homlokzatán. Emellett, mint egy befalazott vagy még meg nem nyitott ajtó utalhat egy jövőbeli átjáróra is.