Vakuemlékezet

Gallery by Night 2011

2011. március 23. – március 27.
MegnyitóOpening: 2011. március 22. 20:00
MegnyitjaRemarks by: Bencsik Barnabás
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület 1991 óta évente egyszer megrendezi a Gallery by Night című kiállítás-sorozatot, melynek lényege, hogy egy héten keresztül minden éjszaka más-más kiállítás nyílik a Stúdió Galériában.

Az idén 20 éves GbN-en magyar liállítók mellett cseh, szlovák, lengyel és román művészek vesznek részt, akiknek munkái az esténként változó kiállításokon, valamint idén először a Galéria alatti pincében rendezett videó-kiállításon is láthatóak majd. A Gallery by Night 2011 négy intézmény – a prágai FUTURA, a pozsonyi SPACE, a wroclawi WRO Art Center és az FKSE együttműködésében valósul meg.

Az egyestés kiállítások és a videó-kiállítás középpontjában a múlthoz való viszony egy olyan formája áll, mely Közép-Európa többé-kevésbé közösnek mondható történelmi múltjához absztrakt módon és inkább formai jegyekre koncentrálva viszonyul.

A pszichológiából kölcsönzött vakuemlékezet fogalmához kapcsolódva jelen esetben a hangsúly nem a szocialista múlt eseményein van, hanem az ezeket párhuzamosan kísérő személyes környezetre irányuló emlékeken, valamint az emlékezés, mint kutatás, mint megértés, és mint rekonstruálás/újrakonstruálás gesztusán.

Az egyes alkotások így nem kritikai, hanem inkább elemző, kutató szempontból közelednek a múlthoz, melyben gyakran szétválaszthatatlanul összekeverednek a gyerekkor személyes emlékei, a csak közvetve megtapasztalt rendszer politikai/társadalmi jellemzőivel.

A múlt személyes terei, bútorai, hétköznapi használati tárgyai, a családi fényképek, és az amatőr filmek így a megértés eszközeivé és forrásaivá válnak, melyek segítségével a múlt utólag dekódolható vagy újraszerkeszthető.

A kiállítás tehát az emlékezés e hangsúlyeltolódásokkal teli, kollázsszerű és absztrakt formáját igyekszik körvonalazni. E benyomások és forma-centrikus emlékek mögül azonban kibontakozik a kiállító művészek saját múltjukhoz fűződő viszonya.

Március 22.: Petra Feriancova (SK) + Keserue Zsolt (HU)
Március 23.: Michal Moravcík (SK) + Ján Sipöcz (SK)
Március 24.: Tomás Hlavina (CZ) + Koralevics Rita (HU)
Március 25.: Fodor János (HU) + Pavla Sceranková (SK)
Március 26.: Katerina Drzková (CZ) + Szabó Péter (HU/RO)
Március 27.: Svätopluk Mikyta (SK) + Szalay Péter (HU) + Tibor Zsolt (HU)