van der Pol Jan kiállítása

2000. április 6. – július 29.
MegnyitóOpening: 2000. április 6. 19:00


A káoszt gyűjteni

Amikor Jan van der Polt arról kérdeztem, hogyan képzeli el az ideális kiállítást, akkor ő olyan termekről kezdett el beszélni, amelyekben zulu szobrok váltják egymást modern művekkel, Stephan Balkenhol-tól, Thomas Schütte-ig. Ott lennének azok az egyiptomi szobrok is, amelyektől az első művészeti élménye is származik. A szobrok vizuális erejéről beszél, a figurába zárt statikáról, ami még a minden részletet eltüntető, durva raszterfelbontású újságfotókon is megmarad. Ami egy ilyen kiállításban vagy gyüjteményben a feltőnő, az az a figyelem, amelyet az összhangban lévő formáknak szentel, ahogyan ugyanazt a figuratípust megismétli. Látszólag olyan ez, mint amikor egy statisztikus, szúrópróbát végez hogy kiderítse, milyen is az ideális forma, és a lehetőleg számos speciális esetből miféle, általános topológia állítható fel.
A festmények sorozatban keletkeznek, amelyeknél egy bizonyos téma az inspiráció forrása, például egy televíziós adás, egy újságcikk a Dachau-i Appelplatz-ról vagy egy Ural-i büntetőtáborról. A sorozat ötlete végül döntés elé állít, diptichonokat kell festeni, egy olyan formát találni, ahol az egymás mellett sorolt prototípusok érvényesülnek, ellentétben egy hierarchikus vagy dialektikus renddel, amelyben egy bináris rendszer, mindig egy harmadik, magasabb pozícióval békül ki.
„(…) Vonzanak az ellentétek”
Úgy vélem, hogy Jan van der Pol esetében ellentétes indítékokról van szó, amelyek kölcsönösen kihívják egymást: egyrészt azzal a kívánsággal, hogy a maga kifejezésmódját a képi realitással ütköztesse, másrészt, hogy a forma és tartalom közti szakadék tudatában az első lehetőséget ténylegesen ejthesse.
Bert Jansen

Szelektív képvadászat

Műveiben a külvilág többé-kevésbé megdolgozott aspektusait mutatja be; csaknem mindig dolgok megnyilvánulásairól van szó, amelyek máris a belső világában léteznek. Kora ifjúkorától kezdve tárolja a memóriájában azokat a képeket, amelyek tapasztalatokból, álmokból, víziókból származnak. Mindig erős motívumokról van szó, amelyeket megéri összegyűjteni, mint afféle trófeákat. Jan van der Pol képei … a tragikusat … szólítják meg. Embereket gyüjteni. Ahogyan Jan van der Pol kortárs műveket és néprajzi tárgyakat is gyűjt, úgy hordja össze műveiben az emberi figurákat is, művészpályája kezdetétől.
Úgy, ahogyan a fejeknél, emberi figuráknál portréknál is tulajdonképpen típusokról van szó: Jan ven der Pol személyes embergyűjteményéről. Építészet és táj. Jan van der Pol tájaiban és az építészeti motívumokban talán még erősebben jut kifejezésre az emberi figurák: a bel- és külvilág képeinek keveredése jut kifejezésre.
Ezek az emlékezet képek egyszerre élesek és elmosódottak. Némelyiken üres helyek vannak, mintha a festőt cserben hagyta volna az emlékezete. Mindazonáltal Jan van der Pol művein valamiféle hajlíthatatlanság uralkodik, ami azt sugallja, hogy ennek így kell lennie, nem másképpen. Az is világos továbbá, hogy Jan van der Polnak jó érzéke van a létezés tragikumához. Az emberi lét ingatagságának tudata szövi át egész művészetét.
Katalin Herzog