Városlakó 0100101110101101

A 0101011101010110 sz. polgár a városi környezet mediatizált képiségét modellezi, amelynek alkotásaiban közös a technológiai és/vagy mechanikus protézisek inzertálása az emberi szem és a detektált látványelemek közé.

Az alkalmazott eszközök a ’tiszta’ érzékelési folyamatokat szubverzív módon kialakított digitális tájképpé konfigurálják a ’0/1’ bináris kódjának alkalmazási elve mentén. A kiállítás címében utal ezen komputabilitás tudományos tézisének kidolgozójára, a brit matematikus Alan Turing-ra, aki a gép és az ember viszonyrendszerének tanulmányozásáról híresült el.

A Turing által javasolt teoréma, amely minden kalkulációs mechanizmust erre a bináris kódra szűkít le, az emberi érzékelés apparátusainak működésére is kiterjeszthető. A kiállítás azt a modernista megszállottságot is kiforgatja, amely a privát, polgári belső terek berendezéseit alakítja át a mechanikus gadget-ek elszaporodó jelenlétével.

A kiállított objektek és installációk azonban inverz módon a külső terek észlelésére és befogadására tesznek ilyen típusú, technokrata javaslatot, amelyek kérdésfeltevéseikkel olyan materialista érzékelési stratégiákat dolgoznak át, mint a perspektíva, kompozíció, projekció, optika és megfigyelés.

Az alkotások alapvetően szobrászati alapállás felől érkeznek, amennyiben a téri volumenekkel és azok manipulatív eljárásaival foglalkoznak, komplex megoldásaik azonban a neológok felé néznek ki média szettbe való beágyazottságukkal. Így a monolit struktúrákkal szemben konstituálódott „anyagtalan” kép a monitorokon és projektorokon egy olyan új képfajtát is becsatornáz, amelyet a minden egyes pontjához rendelt számkóddal való leírhatósága különböztet meg. Az objektív a városra zoomol.

Szigeti G. Csongor objektívként használt cserélhető filterei megalomán acélhengerek, amelyek eltérő poligonális profilozásuk (4, 6, 8, 10, 12 szög) révén kaleidoszkópszerű, dekoratív mezővé bontják a befogott külső látképet. A bontás a belső tükörfelületekről szabad szemmel nézve is visszaverődik, a fragmentált képbe folytonosan átszüremlenek mind a külvilág mozgó elemei, mind saját függőleges tengelye körül forgathatósága révén önmaga is mozgást generál. A mandalaszerű, koncentrikus körökbe rendezett szilánkos képfelület „izgalma” katalizálja az észlelési folyamatokat, amennyiben az átjátszással olyan részletek is kiemelődnek és képalkotó résszé válnak, amelyek a normatív látási hierarchiában a percepció alacsonyabb szintjén rekednének meg.

A holland Lotte Geevent szintén a városkép (New York) elé helyezett szűrők érdeklik, a geometrikus plexi téridomok a látvány komponálhatóságának kérdését vetik fel, dekonstruálva a reneszánsz óta érvényes perspektivikus szerkesztési mechanizmust. A környezetünk észlelésében közrejátszó olyan automatizmusokra irányítja a figyelmet, amelyek átöröklődő sémáikkal (kulturális, receptív stb.) láthatatlanul is hatást gyakorolnak a látott kép feldolgozására, egyéniként felfogott kockázására.

Az osztrák Miriam Laussegger c-printjei – amelyek a projektált kép felkasírozott állóképei – vektorosan képezik le a környezet térstruktúráit. Erősen geometrizáló, a rétegekek egymásra csúsztatásával elért tonális különbséggel operáló munkák személytelen koordinátarendszere a variabilitás végtelen, de sematikus matematikai univerzumát vázolja fel.

A technokrata irányba elhajló, illetve technikai szettbe ágyazott munkák közül Tóth Márton Emil gépi szerkezete törekszik egyedül az organikus természet felé. A megépített gép egy Boris Vian regény inspirációjából született, amely forrásban az ég felé aspiráló „utas” a városból egy jármű segítségével kísérletezik egyéni pszichológiai folyamatainak, memóriatárolásának befolyásolására. A gép egy paradox működést modellez, amennyiben a túlzó, nagy, nehéz szerkezet fáradságos megépítése és célba juttatása után a végső kimenetel mindig utópisztikus marad. Az 1. fázisban a keretet teljesen kitöltő égkép a járművet reprezentáló projektor felfele irányuló mozgásával a végső fázisban pontszerűvé szűkül, majd semmivé lesz, a kiindulás vágyképéhez hasonlóan eliminálódik. Ezzel keretbe zárja azt a turingi elképzelést, amely szerint az emberi test is gépiesíthető, amelyben a gép emberi tulajdonságokat szimulál, és szolgájává tesz.

Német Szilvi