A HAB legújabb kiállítása egy rendhagyó, vasfüggönyön átívelő művészeti együttműködés történetét mutatja be. Az egyik főszereplő az op-art szupersztárja, a Franciaországba emigrált, magyar születésű Victor Vasarely (1906–1997), a másik pedig a geometrikus absztrakció modernista hagyományához végletekig hűséges, de a szocialista Magyarországon tevékenykedő Fajó János (1937–2018). Nemcsak osztoztak a modern esztétikai formák világhódító erejének felismerésében, de aktívan tettek is érte: közös munkáik révén olyan műtárgyak születtek (szitanyomatok és multiplikák), amelyek bár a Magyar Népköztársaság határain belül készültek, mégis Vasarely életművének a részei. Együttműködésük illeszkedett az op-art mester hosszú távú, hidegháborús stratégiájához, ahogy saját – népszerű – művészetével akarta megtörni a szovjet érdekszféra megrögzött absztrakcióellenességét. Vasarely bolygó-léptékben gondolkodott, ahogy Fajó mondta róla: „terjeszkedni akart, meg akarta szállni a világot”. Ő pedig segédkezett ebben, kihasználva a legvidámabb barakk maszekolós műtárgypiacának ’80-as évekbeli feléledését. A kiállítás ezt a soha el nem mesélt történetet mondja el, Vasarely és Fajó együtt be nem mutatott alkotásainak segítségével.
Vasarely a műtárgyak terjedését, sokszorozódását és demokratizálódását hirdette. Elképzelése szerint a korábban egyedi táblaképeket készítő festők inkább a modern vizuális tárgykultúrán dolgoznak majd a jövőben, egyfajta új népművészetet teremtve. Művei egy részének a „planetáris folklór” nevet adta, az egész bolygóra kiterjesztve tevékenysége hatókörét. A cél érdekében részt vett mindenféle típusú sokszorosításban, legyen az a motívumai alapján szőtt kárpit, monumentális relief, tömegtermelésben gyártott csempe, mintás porcelánedény, asztalra kirakható plexiobjekt, ofszet reprodukció vagy éppen szitanyomat. Ennek a mintasokszorozódásnak az útját követhetjük végig a kiállításon a legnépszerűbb magyarországi Vasarely-motívum, a magángyűjteményekből és múzeumokból kölcsönzött Zebrák (Zebres) segítségével, amit az absztrakciótól félő Kádár-kori kultúrpolitika tett kivételes címerállattá.
A tiltott geometrikus absztrakció képviseletében fellépő Fajó János számára a bő egy generációval idősebb Vasarely fontos példakép volt. Képeinek korabeli absztrakt nyelvezete sok esetben – például a kiállításon látható Kereszt sorozat esetében – rokon Vasarelyével. Fajó a ’80-as években számos művét sokszorosította szitanyomással, népszerűsítve művészetét a vasfüggönyön innen. A kiállítás emeleti tereiben a Vasarely és Fajó együttműködéséből született műegyüttes – négy szitamappa és hét multiplika – látható. Bár az op-art mester világszerte rengeteg műhellyel és alkotóval dolgozott, a magas minőséghez mindvégig ragaszkodott. Motívumainak legjobb magyar tolmácsolója éppen Fajó János és az általa vezetett Pesti Műhely volt.
A tárlat kurátora Rieder Gábor művészettörténész, aki a Victor Vasarely és Fajó János közötti művészeti együttműködést több éve kutatja a Fajó Alapítvány támogatásával. A kiállítás és a hozzá kapcsolódó külön kötet (Vasarely és Fajó. Egy vasfüggönyön átnyúló művészeti együttműködés regényes története a hidegháborútól a kapitalizmusig) Vasarely és Fajó vasfüggönyön átívelő kollaborációjának művészet- és kultúrtörténeti feldolgozása.