Vázlatok és változatok

„Különös „úrfelmutatás” zajlik itt már egy jó ideje. Mert hiába, hogy a teljes érzelemmentességig konkrét és érzékletes minden szimbólumhordozó (a hal nem „hal”, hanem ponty, a szőlő a lugason termett, a bárány a szomszédé, és talán neve is van), elvont ikonográfiai szálak kapcsolják össze ezeket a szereplőket: nem is egyszerűen a keresztény, hanem a krisztológiai szimbolika szálai. Ezek az enni való dolgok, a hal, a szőlő, a kenyér, a bárány mind-mind Krisztus-szimbólumok, akkor is, ha a néző nem alaptalanul gondolja, hogy képtárgyakat ennél profánabbul megjeleníteni talán nem is lehet. Ez a konkrétság és „közönségesség” hasonlatos a 17. századi holland „reggeli”- és „bankett”-csendéletekéhez, amelyekről tudjuk, hogy érzéki potenciáljuk mellett vallásos és moralizáló tartalommal bírtak, mint kódolt vanitas-képek. Jelképek átírásáról és kisajátításáról van tehát szó, akárcsak a mai magyar politikai közegben.” (Várkonyi György)

„A hal-motívum terítékre kerül a kirobbanó festőiségű kisméretű vásznakon – ambivalens szakrális és termékenység-szimbólumként, szőlővel párosítva. S az utalások nyomán haladva, eljutnak a mediterránum életigenléséhez, az egyetemes kultúrák kezdeteihez. … A művész a 90-es évek végén aktualizált jó pásztor archetípusához kapcsolódik. Némi öniróniával átveszi szerepét, és mint Birkás, Malacos és Kakasos viseli gondját a közelében lévő lényeknek. Túl a természetközeli „lírán”, a jelen ideiglenességén, valahogy továbbra is ott munkálkodik a múlt, a Sarló és kalapács távoli kisugárzása. Emlékeztet rá az emblematikus koncepció és a szuggesztív kifejezés. Mégis valami másról van szó. Mint ahogy megnőtt a távolság a múlt és a jelen között, árnyaltabbá váltak a tapasztalatok, mélyebbekké a barázdák a művész arcán – a művek is más időbeli és érzelmi tartalmakat kaptak.” (Helena Markusková)