Lukoviczky Endre művei, bár a konstruktivizmus és szuprematizmus hatása alatt készülnek, dinamikus kompozíciói által tagadhatatlanul újnak és sajátosnak minősülő problématérképet vázolnak fel, sokszor felhasználva a lebegő síkok képszervező erejét, akár mechanikai érdeklődését, akár nagyvárosi élményeit megjelenítve elvont tereiben.
A tér megszállottja ő, természetes könnyedséggel mozog egy földi nehézkedéstől mentes határtalan közegben, egyetlen gondja, hogy minél tágabb és mélyebb tér benyomását keltse a képeivel a szemlélőben. Már képeihez készített skiccei is azt sugallják, hogy a síkokkal és hasábokkal megjelenített téri helyzetek egy folyamatos nézőpontváltás kikristályosodásai, amelyek eredményeként az adott térhelyzet újabb és újabb rejtelmeibe pillanthatunk be.
Lukoviczky kozmikus városképeinek – bármennyire is egyszerű mértani testek (hasábok, gúlák, hengerek) és felületek az alkotó elemei – van valamiféle zavarba ejtő kettőssége: egy ember nélküli lehetséges világ megjelenítésének tűnnek, eszmei tisztaságúak, ahol a monumentális teret félelmes csend uralja, ám ez a világ mégiscsak ember műve, személytelen tárgyiassága ellenére megborzongatóan személyes, csak éppen az élet ismeretlen mélységekbe húzódott vissza.
Mezei Ottó