Bernáth/y Sándor 1978 második felében lázasan készült a Fiatal Képzőművészek Stúdiója fennállásának 20 éves jubileumi tárlatára. Izgatottságát több tényező is fokozta: egyrészt ez volt az első alkalom, hogy részt vehetett a Stúdió éves kiállításán, amelyet komoly presztízsűnek tartott; másrészt korábban még soha nem állított ki olyan rangos helyszínen, mint a Magyar Nemzeti Galéria; ráadásul a jubileumra kiírt újfajta pályázat – a résztvevő művészek egy-egy boxot vagy elhatárolt területet rendezhettek be – kifejezetten inspirálta.
Részvételét a megnyitó előtt majdnem betiltották: a szervezők csak annyit láttak, hogy mindenfélét összehordott a saját területére, majd azt lepellel letakarta, így elképzelni sem tudták, mi lesz belőle. Végül a Társasutazás – egyhelyben című boxában többféle technikával készült munkáját állította ki. Az installációban három fekete alapon fekete papírra rajzolt önarcképét is elhelyezte – gyermekként, tinédzserként és akkori énjét megörökítve –, továbbá a Véletlen diamontázsok című fotósorozatát, amelyet egy Kodak Carousel vetítőn láthatott a közönség.
A sorozat két tekercs film egymásra fényképezésével jött létre: az első Leninvárosban készült a Kísérleti Műhelyben (némely képen művésztársai is felismerhetők), a második pedig Tatabányán, barátjánál, Lois Viktornál, ahol szinte holdbéli tájakat örökített meg. Az installáció része volt továbbá egy Leninvárosban készült üvegmű, valamint – a címre reflektálva – elhasznált villamosjegyekkel szórta tele a teret. A fénnyel is játszott: úgy állította be a világítást, hogy a lámpa időnként felkapcsolódjon, így váltakozva hol a kiállított tárgyak, hol a vetített képek váltak láthatóvá.
A Stúdió-kiállításon bemutatott Véletlen diamontázsok negatív változatát 1979 elején a franciaországi Royanban rendezett Salon international de la recherche photographique című kiállításra is beküldte. Ekkoriban főként fekete-fehér fotószekvenciákkal, hosszú expozíciós felvételekkel, nagylátószögű optikával és különféle experimentális eljárásokkal kísérletezett, gyakran a laborban továbbdolgozva képeit. E tevékenysége mindmáig nagyrészt feldolgozatlan. Legjobban sikerült munkái 1977-ben az Élet és Irodalom hetilap több számában is képmellékletként jelentek meg.
Zombori Mónika: Bernáth/y Sándor, Neon Galéria, Budapest, 2012 (átdolgozott részlet)