Véletlen Testek Történetei

Talán Forgács Péter aktuális kiállításának kiindulópontjának is lehetne nevezni a foucaulti és a caravaggioi test-értelmezés különbségeit. Mindkét szemlélet teret nyer, és egyben ütközik is, így a véletlen testek történetei a leképezés-helyzetéről szólnak.

Forgács egymás mellé helyezi a foucaulti test koncepciót; ahol a test a szubjektum és a hatalom vizsgálatában értelmezhető, és a caravaggioi férfitest melodrámáját. A visszafogott, felhőszerűen elhelyezett fotók és a kiállított videó munka képekké formálja a mozdulatban ragadt testeteket, lendületük esetlenségét pedig immanens mozzanatsorokká alakítja.

A képcsoportokon a két értelmezés találkozása, inkább a test hibáiban és hibajegyeiben köszön vissza, felfedve a test ügyetlenségét saját környezetében. A hiba, mint alkotói folyamat rávilágít a testkép leképezésének engedetlenségére, mint például Nan Goldin vagy Vető János munkáiban.

Nem egyszerű emlékleltár a tárlat, hanem az emlékek és emlékezés, mint feldolgozási folyamat felnyitása. Az egymás köré helyezett képek, mint érzelem-kémiai kötőelemek csatlakoznak egymáshoz, megalkotva a személyest. Így kerülnek át a Forgács által feldolgozott privát-archívumok egy másik jelentési zónába.