Videnda

„Vannak régi és modern költemények, amelyek véges-végig s egészükben is az irónia isteni leheletét lélegzik.” – jegyzi meg Friedrich Schlegel, sőt még azt is írja erről az iróniáról, hogy „…mindenen átlát, és mindenen feltételesen végtelenül túlemelkedik, túl saját művészetén, erényén vagy zsenialitásán is…”.

Ilyesféle isteni lehelet fuvalma érzik Fodor képi és tárgyi költeményeiben. Úgy tűnik, kellő vitorlázattal felszerelkezve járja a világot, amelynek majd minden szegletében rátalál e lehelet vivőerejének forrására: az esetlegesség rendező erejére.

Hiszen olyan tárgyi és szellemi konstellációk közepette élünk, hogy semmi szükség a szürrealista képzeletre, a realitás minden képzeleten túlmenő együttállásokra vezet, a varrógép és az esernyő találkozása műtőasztal és műterem nélkül is szinte mindenhol, majd minden nap megesik.

Fodor jár a világban, látja, érzi, és láthatólag érti is; aztán olykor fogja magát, formál, olvaszt, keresztez, vegyít, fest vagy vetít. Tudatában van annak, ami érvényes: „a szerszám iróniája a kézzel szemben, mely a szerszámot irányítani véli; a valóságban meglévő ezerféle részlet iróniája…” Munkái legalábbis erről tanúskodnak.

Tilmann József A.