Villanás

Thanos Chrysakis görög hangművész generatív algoritmusok használatával fejleszt ki hanginstallációkat. Pascal Dombis francia képzôművész arra használja a számítógép hatalmát, hogy elkészítse az egyszerű algoritmikus folyamatok virtuálisan végtelen ismétléseit azért, hogy felfedezze azokat a lehetôségeket, amelyek az emberi elme területén kívülre esnek.

Thanos Chrysakis és Pascal Dombis 2004 óta dolgoznak együtt. Azóta jó néhány interaktív videóinstallációt hoztak létre közösen. Mindketten résztvevôi voltak 2006 tavaszán az Artpool P60-ban megrendezett „Folyamat feltárva” című nemzetközi evolúciós művészeti kiállításnak. Akkor határozták el az Artpool P60 különleges terére egy közös mű létrehozását: ez lett a //villanás//.

Mi történik a fény és a sötétség között?
Mi történik egy szemvillanás alatt?

A //villanás// célja képek, motívum, minta, dallam, harmónia használata nélkül különbözô érzeteket kelteni (szédülés, derültség, örvénylés, varázslat, átok, vidámság, határtalanság), amelyeket nem csupán a látási, illetve hallásbeli illúziók vagy – látszólagos ellentétet mutatóan – a tisztán technológiai termékek okoznak. Ami a fény és a sötétség közötti felfedezésekor történik, a //villanás//, egy soha vissza nem térô élmény, találkozás a még ismeretlennel vagy a még nem sejtettel.

A //villanás// három részbôl áll:
1. Gépzaj
2. Lencsezaj
3. Útvesztô

Az Artpool P60 kiállítóterébe belépô látogatót a MachineNoise villódzása fogadja, amely egy visszacsatolós audio- és videóinstalláció. A villanás jelenségét az elôbukkanó vizuális- és hangszerkezetek felfedezésére használja. A sötétségben a látogatót Thanos Chrysakis generatív hanginstallációja és Pascal Dombis lentikuláris fény-doboz installációja invitálja további felfedezésre.

GépZaj
A GépZaj egy visszacsatolásos installáció, amely az egyszerű videó-áramlás túlzott gyorsulása által alkotott mintákat kutatja. Egy fekete-fehér képernyô által megszerkesztett videó-hurkot (video-loop) használva a sebességet addig növeli, amíg a gép (számítógép, képernyô vagy projektor) többé már nem tudja azt kezelni. Aztán vonalak (melyek nincsenek az eredeti videóban) kezdenek feltűnni és képeket, ritmusokat hoznak létre, melyek kiegészítôi a vibráló látási jelenségnek. A videóval összhangban alakul a hangsáv, melynek erôssége a videó-ritmus gyorsulása és lassulása szerint változik. A GépZaj több mint egy látási élmény. A gép által generált és a túlzott gyorsulásból származó ellenôrizhetetlen grafikus mintázattal foglalkozik. Az ilyen munkákban a technológia az önpusztítás egyfajta automatikus elemi aktusává redukálódik. Amikor nincsenek látogatók a teremben (vagy amikor senki sem mozog), akkor a villogás szintje elfogadható. Amint egy látogató lép a terembe, a vizuális vibrálás szertelenné válik és megjelennek a hangszerkezetek az audio- és a videóminták különbözô fajtáit alkotva. Pascal Dombis és Thanos Chrysakis munkájában a technológia az önpusztítás egyfajta automatikus elemi aktusává redukálódik. Ôk mindezt egy kompjúter használatával érik el, mellyel egyszerű képet alkotnak, ahol a formákat a minimumra csökkentik és a színeket mellôzik. Ez olyan, mintha egy Rolls Royce-t használnánk a föld megművelésére. Ez a posztkapitalista gazdaságot (mint amilyen a miénk is) kritizálja, amelyet inkább a feleslegre, mint a szükségre alapoznak.

LencseZaj
Pascal Dombis számára fontos, hogy a kiindulópont, az adat, a lehetô legegyszerűbb formában álljon rendelkezésre. A LencseZaj installációban nagyon nagy számú fekete-fehér képet használ, amit lencse-lemezre, lentikuláris panelre alkalmaz. A műanyag lencse-lemez egy olyan különleges optikai anyag, amit arra használnak, hogy realisztikus 3 dimenziós hatást vagy mozgó képeket hozzanak létre. Dombis azért szereti ezt az anyagot, mert arra kényszeríti a látogatókat, hogy mozogjanak, amikor elhaladnak elôtte. Az egyszerű képek felhalmozása által megalkotott hatás több mint csupán egy fekete-fehér techno vibrálás. Inkább olyan mint egy tükör, amelyik nem tükröz, s amely arra ösztönzi a látogatót, hogy lásson túl e képek hiányán.

Útvesztô
Thanos Chrysakis generatív hanginstallációja számos mini hangszóróval. A hangszórók egy része számítógéprôl szól, valós idôben, másokból az Artpool hangarchívumára alapozott kompozícók szólnak, megint másokból cd-lejátszókról szóló zene hallatszik ismétlôdô módban. A kétszáz mini hangfal a termekben, a négy audiocsatornára szétosztva jeleníti meg és alakítja a hangszerkezeteket. A hangszórók egy részét a falakra helyezi el, más részét a plafonról lógatja le – tájképszerű vizuális hatást keltve. Chrysakis fô gondolata egy olyan környezet létrehozása, amelynek kiindulópontja a fény és sötétség közti kontraszt. Olyan hangcsengéseket/hangzásokat használ, melyek ezt a kontrasztot teremtik meg. Szinte minden teljesen sötét, kivéve a kis hátsó folyosót, amely hideg fényben világít, mint Pascal Dombis lentikuláris paneljei az elsô teremben.