Nem a tárgyak, az emberek és az elképzelések változnak az idők során, hanem az a mód, ahogy mi látjuk, megfigyeljük és felfogjuk őket. Nem választhatjuk meg magunknak, hogy melyik korban akarunk élni. Manapság valamennyien a médiától befolyásolva élünk. Képek jelrendszerei határozzák meg érzéseinket és gondolatainkat. Újabban, még háborúzni is a kamerák szeme előtt háborúzunk.
Ami ebből az egészből megmarad: a képek. A képek átveszik az uralmat az eszmék felett. Az ideológia fokozatosan és általánosan imagológiává változhat. Bármennyire is akarnánk ez ellen tiltakozni, érzéseinknek hangot adni, képek nélkül már nem hallathatjuk a szavunkat. Művészetemben mindig marad számomra is valami rejtélyes vonás, valami kiismerhetetlen, ami talán alkotói alaptermészetemből következik, melynek főforrása az emlékezés, pontosabban a képi emlékezés.
Ezért úgy tartom, hogy képfilozófiám inkább intuitív, alakjaim, formáim nem beszerzettek, hanem legtöbbször genetikus emlékezetemből fakadnak. Sokszor érzem úgy, mintha képeim sajátossága egy gyermek intuícióiból ered, aki inkább hisz a láthatatlanban, a mesében, mint a hétköznapi valóságban. Talán ebből eredhet az, hogy műveim tárgyait képről képre más metaforikus jelentéssel töltöm fel, azt sugallva, hogy művi világunkon belül egyáltalán nem a valósággal van dolgunk.
A péntek és a 13-as szám különösen baljóslatú kombinációját valószínű, hogy régóta számon tartják, mint különösen szerencsétlen napot valahogy úgy, mintha azt mondanánk: “a péntek szerencsétlen nap, a 13 szerencsétlen szám, ez így már duplán szerencsétlen”. Nem ülök repülőre, nem csinálok semmit a konyhában, ki sem teszem a lábam a lakásból.
Van, aki csak legyint egyet péntek 13-a hallatán, de sokan vannak, akik szó szerint félnek ettől a naptól. A világban péntek 13-a egy rettegett napnak számít, de szinte senki sem tudja, hogy mitől is félünk ilyenkor. Ettől a naptól már a sötét középkorban is rettegnek az emberek és ez ma sem sokat változott. Ezt ma néhány történész is próbálja alátámasztani.
Állítólag ez volt az a bizonyos nap, amikor Éva beleharapott a tiltott gyümölcsbe a Paradicsomban. Az Újszövetségben 13-an voltak jelen az utolsó vacsorán, egy nappal az előtt, hogy Jézust pénteken keresztre feszítették. Júdást tartják a 13. vendégnek, aki leült az asztalhoz – ő volt az az apostol, aki harminc ezüst pénzért elárulta Jézust.
Az már csak hab a tortán, hogy az ókori Rómában minden kivégzést péntekre szerveztek. Egy francia legenda szerint 1307. október 13-án, pénteken IV. Fülöp király több száz templomos lovagot tartóztatott le. Arra persze semmilyen történelmi bizonyíték nincsen, hogy valóban ezen a napon fogták volna el a rend tagjait, az biztos, hogy egyiküknek sem végződött jól a története. A foglyul ejtettek többsége máglyán, vagy kínzókamrában végezte.
Mivel a véletlen úgy hozta, hogy a MaMű galériában tervezett kiállításom megnyitó napja péntek 13-án lesz esedékes, ezért egy apropóként úgy döntöttem, hogy a kiállítás címe is Péntek 13 lesz, dacolva minden hiedelemmel, ugyanakkor megerősítve önreflexív témájú projektjeimnek visszatérő jellemzőjét, a cinizmust és az öniróniát. Péntek 13 kiállításom kötődik a Vörös történetek címen ismert digitális képanyaghoz, amit az utóbbi 25 évben alkottam. A képek organikus és ezzel együtt szinte véletlenszerű szimbólumteremtő erejük és az alkotói motívumok nem változnak.