Az emberi tájékozódás története nem a mozgással, hanem a viszonyítással kezdődött. A navigáció mindig feltételezett egy pontot, egy irányt vagy egy mezőt, amelyhez képest az eltérés, a pálya és a korrekció értelmezhetővé vált. Legyen szó csillagokról, horizontokról vagy műszerekről, az orientáció nem a tér tulajdonsága, hanem egy elfogadott rend következménye.
A tájékozódásra azonban nem kizárólag a konvenciók vannak hatással. A döntésekben és az igazodásban központi szerepet játszanak olyan centrumok is, amelyek hatásuk révén válnak meghatározóvá. A magyar nyelv „fazékhoz közel lenni” kifejezése ezt a működést írja le. A fazék gravitációs mezőt hoz létre: középpontként működik, vonz, és saját terében a periféria viselkedését is alakítja. A keringés fennmarad, de a viszonyítási pontok instabillá válnak. A kilengés értelmezhető a rendszer tényleges állapotaként, de ugyanúgy olvasható a mérés, az orientáció vagy a referencia elégtelenségeként is, amelyben maga a tájékozódás válik bizonytalanná.
Lábjegyzet
A wobble kifejezés tudományos és technikai kontextusban olyan jelenségek gyűjtőfogalma, amelyekben egy rendszer mozgása vagy orientációja eltér egy idealizált referenciától. A fogalom többek között a mechanikában, a csillagászatban és a navigációban használatos, olyan tartós kilengések leírására, amelyek nem vezetnek azonnali meghibásodáshoz, ugyanakkor instabilitást jeleznek a vonatkoztatási rendszerben.