Visszatérő témái az emberi test, a különböző viseletek, a divat, a mítosz és a kultusz, amelyek révén igyekszik kifejezésre juttatni az emberi szenvedélyek és vágyak tudatalatti tartalmait, és megrajzolni azok kulturális környezetét/kontextusát.
A mítoszok újraértelmezése mellett Schinwaldot az emberi kapcsolatok érdeklik, miként jön létre és erősödik fel a kísértés és a vágy egy megrendezett helyzetben, a nyilvánosságra és fetisizmusra összpontosítva. Erre használja a forgatási célokra gyártott különleges ruhákat és kiegészítőket, valamint a performanszot mint műfajt.
Többnyire komplex vízióval rendelkezik bemutatott munkáinak installálásáról, gyakran maga alkotja meg a művek környezetét, javaslatokat tesz azok bemutatási módjára, s kialakítja a kiállításdesignt is.
A műcsarnoki kiállítás a kulturális összefüggései által meghatározott test szerepére fókuszál, a divat, az öltözködés, a gesztusrendszer összetevőit vizsgálva. Schinwald esztétikája alapvetően teátrális, az érzelmek színháza az övé. Műveiben a testkép, a testtudat történelmi alakulása hangsúlyos szerepet kap.
Az emberi test mellett Schinwald állatok, hibridek, marionettfigurák történetbe illesztésével mutatja meg a test kommunikációs szerepét. Videói, tárgyai, képei és festményei a történelmi mítoszok, a pszichoanalízis és a különféle kulturális teóriák utalásrendszerébe vezetnek.
A budapesti tárlaton a megnevezhetetlen kiegészítőkkel preparált történeti festmények, biedermeier metszetek átiratai mellett videók és filmek, különös torzulásokat szenvedett cipők, használatra alkalmatlan, de valamely funkciójukat erősen kidomborító lábbelik és ruházati kiegészítők, narratív tárgy-együttesek szerepelnek.
A test, a testiség eltérő megnyilvánulás- és kifejezésformáiban Markus Schinwald végül az emberi lét definíciójához jut el, miközben a néző egy tapasztalati folyamatot él át. Schinwald munkái a történetileg meghatározott mítoszok újragondolása révén, az emberi cselekvésformák és rögzült szemléletmódok felülírásával új értelmezési kereteket adnak a kulturális örökség meghatározott formáinak.
A Műcsarnok terére exponált kiállítás sajátos installálásmódot követ: a videó-vetítések mellett a központi tengelyre szervezett, egymásba nyíló terek átjáróit egyetlen egybefüggő építménnyel köti össze, amely a kiállítás műveit (képek, tárgyak) hordozza.