A taoizmusban a jin jang motívum a két ellentétes erő összekapcsolására, az abból eredő egyetemes egyensúlyra utal, amely a természet, az emberi kapcsolatok és az univerzum alapelveit is képezik. Ezzel párhuzamosan, a kelet-közép-európai gondolkodásban rengeteg ellentét ütközik egymással: a szocialista építészeti értékek egy kapitalista világban, nyugat és kelet találkozása, a keleteurópaiság romantizálása az esztétika által, hagyományos értékeink háttérbe kerülése egy hagyományokkal teli helyen, a bécsi Práter mellett található ikonikus Café Urania lerombolása.
Ilyen összeférhetetlen és indokolatlan ellentétek kísérik Orwell világát is az 1984-ben, Oceánia és Eurázsia örökös csatározásával, a politikai üzenetek gyakorlatban való teljes kifordításával. A jin jang itt Kelet-Közép-Európában már inkább csak egy keserédes létfelfogás marad, a <Zuckersaltz>, ami örömet és bánatot is okoz egyidőben, édes és sós is egyszerre. A keserédes lét egy megküzdési mód, a kedvezőtlen világban a kedvező feltételek megtalálására való hajlam, ugyanakkor a folytonos ellentétek közötti vívódás is.
Martin Chramosta munkáiban több világot kapcsol össze, amely folyamat során nyugati identitása kelet-európai gyökereivel kerül egyensúlyba. Zuckersalz című kiállításán a különböző formák, anyagok és képzettársítások keveredése harmonikus egységet alkot. A személyes és publikus tér találkozásában finoman nyúl vissza a múlt értékeihez, egy olyan világban, ahol a pszeudo-nosztalgikus érzés többekben is jelen van egy rég tovatűnt, általunk nem tapasztalt világ iránt.
Chramosta arra tesz kísérletet, hogy kitágítsa múltról és jelenről alkotott képzetünk, hidat képezzen korunk és a letűnt idők esztétikája között. A köztéri művészet díszítő szerepével játszik, az esztétikai világ átvételével utal arra, hogy ezen formák eredeti funkciójuktól rég eltérnek. A kisajátítás a talált tárgyakra is igaz, a kiállítótérben elhelyezett bécsi Café Urania kehellyé formált romköve a múlt egy valós darabját hordozza, és egyben kristályos anyagot is: egy új hibrid készítményt, a sóval kevert cukrot – vagyis a Zuckersalz-ot.
A természet és természeti elemek nyers, ipari anyaggal való találkozása a megkopott, mégis jól megformált munkákban letisztultság, ugyanakkor zűrzavar érzését kelti. Bátran alkalmazza a tükrözés módszerét, amely által képes a megélt teret elmozdítani, szimmetriát teremtve a művek között, miközben a szocialista esztétikára és a kapitalista kisajátítás módszerére reflektál.