Kisterem néven új kortárs képzőművészeti bemutatóterem nyílik Budapesten a Képíró utca 5. szám alatt.
A galéria rendszeresen változó kiállításokkal szeretne tájékoztatni arról, amit a művészet terén fontosnak és aktuálisnak tart.
Az őszi szezon előtti első kiállítás a Zuzu–Vető művészpáros (Méhes Lóránt és Vető János) 80-as évek elején készült műveiből mutat be válogatást. A magyar neoavantgárd képzőművészeti szcéna megmozdulásai ekkortájt kerültek át a tiltottból a tűrt kategóriába. Az elmúlt években több kiállítás is foglalkozott ezzel az izgalmas, lendületes korszakkal, mégis érdemes mindig más részletek és szempontok alapján újra és újra megmutatni azt a művészetet, ami akkor – talán nem túlzás így fogalmazni – elviselhetővé, sőt vidámmá is tette sokak számára az életet.
A Zuzu–Vető páros az időszak legeredetibb és legszórakoztatóbb alkotói közé tartozott. Műveik egyszerre voltak radikálisak és líraiak, a legkülönbözőbb anyagok és tárgyak felhasználásával készültek, a kiállításaikon pedig a zene és a költészet is szerepet kapott.
A munkák egy része, mint akkoriban sok rendkívül fontos műalkotás, elveszett vagy megsemmisült. A kiállításokat rosszul vagy egyáltalán nem dokumentálták, ezek tanulmányozása pedig inkább archívumi kutatómunka, semmint műélvezet. Vető János nyári itt tartózkodása során az alkotókkal közösen sikerült összeállítani egy olyan anyagot, amely a keletkezése óta nem volt hozzáférhető a kiállítás-látogatók számára.
Zuzu–Vető válogatás
2006. július 19. – augusztus 4.
MegnyitóOpening: 2006. július 18. 18:00