Jad Hanna – A kollektív ember (2008–2010)
2010. november 6. - december 31.
Megnyitó: 2010. november 5. 18:00
Kurátor: Páldi Lívia
Megnyitja: Páldi Lívia

kritika
Iparterves - Timár Katalin
A Jad Hanna-projekt
Az izraeli állam egyik fő pillérének, a kibucnak a 90-es években a privatizációval elindult gazdasági és társadalmi átalakulása az elmúlt évtizedben folyamatosan foglalkoztatta a közvéleményt. Ez a jelentős átalakulás arra is ösztönözte a közgondolkodást, hogy új szempontok alapján tegye vizsgálat és kutatás tárgyává a több mint száz éve induló szövetkezeti mozgalom, kollektivista élet- és gazdasági modell történetét.

A kibucnak mint ideológiai-közösségi kísérletnek a megközelítésében is fontos cél lett a rögzült narratívák és mítoszok korrekciója. Az elmúlt évtizedben a kortárs biennálékon és kiállításokon domináns projektek Izrael mai valóságát elsősorban a palesztin-izraeli, illetve a térségben zajló politikai / katonai konfliktus koordinátarendszerében helyezik el. Mindezek vizsgálatára és leírására a tradicionális paradigmákat és narratívákat felülíró, olykor radikális modelleket javasolnak.

Bár elkerülhetetlenül érint számos, a kortárs Izrael gazdasági, (geo)politikai és társadalmi helyzetét meghatározó jelenséget (privatizáció, bevándorlás, telepes-mozgalom, a fal stb.), László Gergely projektjében a kibuc nem esettanulmány, hanem egy közösség életének és működésének a kollektív emlékezet és személyes történelem metszetébe helyezett szubjektív rekonstrukciója.

A három évet átfogó, változó intenzitású munkát gyerekkori emlékek és rokonok elbeszélései indították el. A kibucban összegyűjtött archív képek rendezése közben indultak el a beazonosítást és a történeti eligazodást segítő interjúk, beszélgetések. Ezeken a mikrotörténeteken keresztül sikerült feltérképezni azokat a már a kezdetektől regisztrálható jeleket is, amelyek hosszabb távon a Jad Hanna kibuc és egy közösségi utópia hanyatlásához vezettek.

Az "elbeszélt történelem"-kutatások (oral history) módszereit is alkalmazva László Gergely többféle szerepben működött. Szabadon mozgott a képzőművész, az archivista, a dokumentarista, a kultúrantropológus és a rendezvényszervező pozíciói között.

A korábbi, saját és a Tehnica Schweizcal közös projektjeihez hasonlóan itt is a közösségteremtés, a közösséggel való munka volt az egyik fő motiváció. Ezért is válhattak a közösségi ünnepek, elsősorban a purimi ünneplés képei az archívumi kutatás központi témájává, és így határozta meg a projekt dramaturgiai koncepcióját és struktúráját a purim-játék. A zsidó farsangot kísérő tréfás szkeccsek mintájára írta meg László Gergely hét jelenetből álló darabját, amely a kiállítás részeként harmadszor lesz látható.

Ebben a játékos közösségi rítusban keverednek a kibuc három generációjának és az új betelepülőknek személyes és kollektív emlékei, különböző kultúrák és történelmek tapasztalatai, felmutatva a Jad Hannánál alig idősebb izraeli társadalom identitásának dilemmáit, konfliktusoktól terhes élethelyzeteit is.

A színdarab jelenetei a kiállításban mint tematikus egységek jelennek meg, amelyek különböző, alapvetően fotó és mozgókép alapú installációkban bontják ki a politika, társadalmi és gazdasági motivációk és személyes erő- és érdekviszonyai mentén átrendeződő Jad Hanna közösségének 60 éves történelmét.

Páldi Lívia

Az 1950. április 10-én, a hivatalosan is megalapított Jad Hanna kibuc a magyarok számára különös jelentőségű. Nemcsak azért, mert a Holokausztot túlélt magyar fiatalok alapították, hiszen van még magyar alapítású kibuc, hanem az alapítók elkötelezett baloldalisága miatt is Jad Hanna vált a legismertebb kommunista kibuccá Izraelben.

A már Magyarországon megalakult, igen összetartó csoport tagjai közül sokan különböző felkészítő telepeken (hachsarákban) szereztek mezőgazdasági és ipari ismereteket, mielőtt nekivágtak az útnak. 1949 tavaszától, különböző csoportokban és útvonalakon érkeztek Izraelbe, és átmenetileg a Givat Hain kibucban telepedtek le.

Egy évvel később a Kibuc Meuchád mozgalomnak köszönhetően, a fiatal zsidó állam "végein", közvetlenül a mai ciszjordán-palesztin határon, Tulkarem városa mellett kijelölhették leendő kibucuk helyét, amelyet az izraeli mártír, Szenes Hanna hősi emlékére Jad Hanna kibucnak neveztek el.

A kibucalapítók közt volt nagyanyám húga, Háber Mirjam, és férje, Lichter András (Katan) is. Századmagukkal a mai napig Jad Hanna lakói, de a település ma már csak nyomokban emlékeztet az egykori kibucra.

Az elmúlt 15 évben háromszor volt alkalmam meglátogatni őket, mielőtt nekivágtam ennek a vállalkozásnak. Így váltam a kibuc fokozatos átalakulásának és lassú megszűnésének szemtanújává.

Mára Jad Hannát felparcellázták és privatizálták, az egykori közösség tagjai elszigetelten élnek egymás mellett, a lakossága folyamatosan cserélődik. Az alapítók közül páran még most is (ott) élnek, leszármazottaikon kívül új bérlők, fiatal családok, thaiföldi vendégmunkások, darfuri menekültek és az egyik 2004-ben felszámolt ciszjordániai telep volt lakói osztoznak az egykori kibuc magánosított telkein.

A projekten 2008 elején kezdtem el dolgozni. Először létrehoztam egy fotóarchívumot, mely tíz tag párhuzamos fényképhagyatékát rendezi egybe. A hozzájárulók között vannak alapítók, második és harmadik generációs tagok és önkéntesek is. Az archívum egy 1200 képből álló kulcsszavas adatbázis, amelyben a fotókat többek között a közösségi élet, a gazdálkodás, az épületek, mezőgazdaság, ünnepek stb. témái köré csoportosítottam.

Első látogatásom két hónapja alatt, 2008 tavaszán, sok időt töltöttem a helyszínek jelenlegi állagának rögzítésével. Lefényképeztem az összes épületet és teret Jad Hannán. Portrékat készítettem a lakókról. Úgy az archiválás, mint a dokumentálás eszköz volt ahhoz, hogy átfogó képet kapjak az egykori kibuc addig számomra hozzáférhetetlen történetéről és szereplőiről.

Egy évvel később tértem vissza Jad Hannára, ezúttal három hónapra Somogyvári Gergő operatőrrel és dokumentumfilm-készítővel. Több mint 50 óra videóanyagot vettünk fel. Ebből először az idei filmszemlére vágtunk össze egy filmet.

Jad Hannát egy olyan történelmi színpadnak látom, amely drámaian tömöríti Európa, Izrael és Magyarország történelmének számos fejezetét. Kutatásom bemutatását is ennek megfelelően terveztem. Amikor a fotóarchívumon dolgoztam, felkeltették az érdeklődésemet a zsidó farsangkor, a purim ünnepeken készült felvételek.

Különgyűjtöttem minden olyan képet - jelmezek, díszletek, színpadok és jelenetek -, amely 1950-től az 1990-es évekig a purim darabokkal volt összefüggésbe hozható. A purim Jad Hanna közösségének is a legfontosabb ünnepe volt, amelyet sok más kibuchoz hasonlóan, vallási elemeitől megfosztva ültek, és amely a közösség széthullásával, a közösségi terek funkcióvesztésével a 90-es évekre ebben a formájában eltűnt.

A kiállítás alapját jelentő és a purim-játékok szerkezetét követő hét jelenetből álló darabomat (Jad Hanna - A kollektív ember) amatőr színészek, barátok és kollegák részvételével harmadszorra mutatjuk be. A díszletekhez, jelmezekhez, illetve magukhoz a jelenetekhez a fotóarchívum képeinek elemeiből és a kibuc-tagokkal folytatott beszélgetésekből merítettem ötleteket.

László Gergely