Petra Feriancova, Keserue Zsolt, Michal Moravčik, Ján Šipöcz, TomᚠHlavina, Koralevics Rita, Fodor János, Pavla Sceranková, Kateřina Držková, Szabó Péter, Svätopluk Mikyta, Szalay Péter, Tibor Zsolt
Vakuemlékezet
Gallery by Night 2011
2011. március 23. - március 27.
Megnyitó: 2011. március 22. 20:00
Megnyitja: Bencsik Barnabás

kritika
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület 1991 óta évente egyszer megrendezi a Gallery by Night című kiállítás-sorozatot, melynek lényege, hogy egy héten keresztül minden éjszaka más-más kiállítás nyílik a Stúdió Galériában.

Az idén 20 éves GbN-en magyar liállítók mellett cseh, szlovák, lengyel és román művészek vesznek részt, akiknek munkái az esténként változó kiállításokon, valamint idén először a Galéria alatti pincében rendezett videó-kiállításon is láthatóak majd. A Gallery by Night 2011 négy intézmény - a prágai FUTURA, a pozsonyi SPACE, a wroclawi WRO Art Center és az FKSE együttműködésében valósul meg.

Az egyestés kiállítások és a videó-kiállítás középpontjában a múlthoz való viszony egy olyan formája áll, mely Közép-Európa többé-kevésbé közösnek mondható történelmi múltjához absztrakt módon és inkább formai jegyekre koncentrálva viszonyul.

A pszichológiából kölcsönzött vakuemlékezet fogalmához kapcsolódva jelen esetben a hangsúly nem a szocialista múlt eseményein van, hanem az ezeket párhuzamosan kísérő személyes környezetre irányuló emlékeken, valamint az emlékezés, mint kutatás, mint megértés, és mint rekonstruálás/újrakonstruálás gesztusán.

Az egyes alkotások így nem kritikai, hanem inkább elemző, kutató szempontból közelednek a múlthoz, melyben gyakran szétválaszthatatlanul összekeverednek a gyerekkor személyes emlékei, a csak közvetve megtapasztalt rendszer politikai/társadalmi jellemzőivel.

A múlt személyes terei, bútorai, hétköznapi használati tárgyai, a családi fényképek, és az amatőr filmek így a megértés eszközeivé és forrásaivá válnak, melyek segítségével a múlt utólag dekódolható vagy újraszerkeszthető.

A kiállítás tehát az emlékezés e hangsúlyeltolódásokkal teli, kollázsszerű és absztrakt formáját igyekszik körvonalazni. E benyomások és forma-centrikus emlékek mögül azonban kibontakozik a kiállító művészek saját múltjukhoz fűződő viszonya.

Március 22.: Petra Feriancova (SK) + Keserue Zsolt (HU)
Március 23.: Michal Moravcík (SK) + Ján Sipöcz (SK)
Március 24.: Tomás Hlavina (CZ) + Koralevics Rita (HU)
Március 25.: Fodor János (HU) + Pavla Sceranková (SK)
Március 26.: Katerina Drzková (CZ) + Szabó Péter (HU/RO)
Március 27.: Svätopluk Mikyta (SK) + Szalay Péter (HU) + Tibor Zsolt (HU)