Antal Balázs
Mañana, mañana
2014. január 11. - január 31.
Megnyitó: 2014. január 10. 19:00
Kurátor: Német Szilvi
Tervezett már "venicycle"-t a Nemzetközi Építészeti Biennáléra, a '60-as évek épületdekorációs technikáját felidéző sgraffito tűzfalat a Váli utcába, de az utóbbi Derkovits ösztöndíjasok kiállításról is eszünkbe juthat a Takarítási napló - Őszülő partvis - Munkahelyi baleset hármszög szüzsé Antal Balázstól.

Ha az utóbbi időben a képgrafika szakon végzett képzőművész eltűnt a szemünk elől, arról a féléves barcelonai utazás tehet: a katalán város működésmódjáról a 'Manana, manana' hangmintája alá igazított tárlat ad magánjellegű áttekintőt. !Barcelona! Te estás equivocando...

A levegőváltozás nem lehet kérdés a méteres pálmafák, a teniszjáték feldobott és fennragadt meccslabdája, illetve a gótikus városnegyed kaotikus-katolikus miliőjében. Az, hogy a jelenetezés minden elsőre felismerhető iránypontot nélkülöz - se Güell, se Gaudi - talán azt a tényt erősíti, hogy az európai integráció korában már nem feltétlenül nyaralni megyünk a nyugati tagállamok országaiba.

A turistáskodás helyett a kitudjameddig, de letelepedett életforma szembesül a beilleszkedés nehézségével, amelyben néhány szokásforma hasonlósága az itthonival örömteli kapaszkodót jelent. Az átdátumozás önmagunk felé megengedő szentenciája, a spanyol 'manana, manana' minden erőszak nélkül találja meg a társutast a mélymagyar Pató Pálban anélkül, hogy a nemzetkarakterológia címkéi kötelező érvénnyel nehezkednénk rá a felismerésre.

Sőt az sem lehetetlen, hogy az ennél sokkal maibb és sokkal művibb szó, a prokrasztináció áll mindezek hátterében, és se nemzetről se egyéni karakterről nincs is már szó a határidők fenyegetettségében továbbra is a közösségi hálón lógó világpolgárok esetében.

Valójában nem csak a halogatásra való képesség köszön szembe mint ismerős: kinek ne ugrana be a szocializmus turinform irodáinak vagy kétes ízlésű lakáskultúrájának ikonikus eleme, a kötelező faltól falig fotótapéta egy egzotikus botanikájú természeti képről? Baudrillard-ot valami hasonlóra ébreszti rá nagy Amerika anzixe: az óceánon túlival szemben az öreg kontinensen semmi sem csak az, ami.

Jó vagy rossz, de ez a metaforizmus sikeresen fenntartja a kollektív érzetet: az élet mindig máshol van. A tengeri kikötőváros elhibázhatatlan misé-en-scene adottságain túl Antal Balázs piktogramszerűen sűrítő humora is kell a rutinszerű hétköznapok jóérzésének felemeléséhez.