Mulasics László (1954 2001) a festőiség új
hullámának éveiben, a 80-as évek közepéig
széles, nagy ecsetvonásokkal komponált, színes képeket
festett, majd egyre inkább eltávolodott a figurális festészettől.
Geometrikus alapszerkezetű, visszafogott színvilágú
képeket kezdett készíteni, amelyekhez a viasz segítségével
gyönyörű faktúrákat, felületeket alakított
ki. Művei az egyiptomi és más ősi kultúrák
formakincsének ismeretéről tanúskodnak; – kiindulópontként
gyakran átvéve motívumokat, szakrális épületek
alaprajzait, rituális tárgyak, műszaki rajzok, szerszámok
formáit, archeológiai leletek alakzatait.
Az anyag érzéki tulajdonságai, a felület adottságai,
a felszín gazdagsága elsődleges jelentőségű
Mulasics művészetében. Munkáinak faktúrája
viasz, ólom, papír, fotó, vagy nyomat segítségével
emelődik ki, miközben a felület átlényegül:
egy gondolati, képzeleti rekonstrukció kiindulópontjává
válik. A felszín rejtelmes, meglepetésekkel teli szépsége
elkápráztatja a! szemet, elmerülnek az egzakt formák,
meghatározhatatlanná válnak a színek és az
anyagok, elmosódnak a kompozíció tengelyei. A felület
teret nyit az érzelmi beleélésnek, a hangulatoknak, a szem
kalandozásainak, – a rétegek szépsége időtlenséget
sugall, melegséget áraszt. Elmélyülésről
tanúskodó technikája (enkausztika) mellett redukált
formahasználata teszi meditatívvá munkásságát.
Formaépítő tevékenységével olyan látvány
kialakításáért munkálkodik, amely a színek,
vonalak, ecsetvonások pontosan mérlegelt, harmonikus arányaiból
születik meg a képi logika diktálta rendtől vezettetve.
A természettudományos jelenségek formai szempontból
válnak érdeklődése középpontjává,
azt kutatva, hogy az organikus természet növényi motívumai
hogyan hozhatók összhangba a technika világával. Művei
bár nonfiguratívak, mégis kontemplatív nyugalom árad
belőlük.