Who if not we…?

A Surfacing részben egy korábbi projektem tapasztalatain alapul, amelyben a galériát a „fehér kocka” (kiállítótér) és a „fekete doboz” (mozi) találkozásaként definiáltam. Olyan térként ahol a fizikai és az abszolút, a konstruált és az efemer, fikció és dokumentum felcserélhetővé vált, és ahol a stilizált és közvetlen narratívák ill. helyzetek határvonalai összemosódtak. A Surfacing számára kiválasztott munkák is a rögzítés és a befogadás élményének kifinomultabb, árnyaltabb, elemzőbb és/vagy költőibb megjelenítésére koncentrálnak, szakítva a mára „természetessé” vált állapottal, a látványban való automatikus és reflektálatlan sodródással.

A kiállítás azt a viszonyt állítja előtérbe, amely az „objektív”, technikai nyelvezet és szerkesztésmód, valamint a megfigyelés és rögzítés ösztönös öröme között figyelhető meg különböző médiumokban és műfajokban – a videoinstallációtól a (beállított) fotón át a filmesszéig és a dokumentumfilmig. A különböző ábrázolásmódok, az egymást átfedő kontextusok komplex halmaza, a szubjektív nézőpontok és értelmezések közötti viszony feltérképezésével a Surfacing a valóság legkülönfélébb kivetüléseit mutatja meg, és a kortárs képkultúrával való nemritkán ellentmondásos viszonyukat érzékelteti.

A kiválasztott munkák eltérő látásmódok, narratív keretek, terjesztési rendszerek és nézői gyakorlatok szülöttei és képviselői. A művészek számára a fikció különböző módjai válnak a folyamatosan változó valóságok mélyrehatóbb megközelítésének és megmutatásának eszközévé. Amikor elemeire szedik a narrativitásról szóló bevett elképzeléseket, egyúttal az identitásképzés témáját is vizsgálják, és igyekeznek a személyes történeteket és tapasztalatokat az adott kulturális és társadalmi/történeti kontinuumban, egymáshoz viszonyítva elhelyezni.

Az egyes művek időbelisége és a bemutatásuk helyszíne (tere) közötti mozgás a befogadási (nézési) folyamat különböző aspektusait fedi fel, a műveknek egymáshoz, ill. a művészeknek a környező valóság(ok)hoz való viszonyát mutatja meg. A résztvevő művészeknek a megfigyeléshez, a rögzítéshez és a szerkesztéshez való hozzáállása nemcsak a nézőket vagy a művészet társadalmi helyzetét illető kérdéseket vet fel, hanem reflektál a ma múzeumának mint fizikai és kulturális helyszínnek a státusára is.

A lassúság és a sebesség, a mozdulatlanság és a mozgás dimenzióiból hangulati-térbeli kontinuumot építő kiállítás az egyes műveknek egy inkább ösztönös, mint konkrét olvasatát is kínálja a nézőnek.

A kiállítást kétnyelvű (magyar/angol) katalógus kíséri, amely a kurátor kiválasztott műveket bemutató esszéje mellett két olyan írást is tartalmaz Clementine Delisstől és Sven Lüttickentől, amelyek a kiállítás elemzésén túlmutatva a művészek munkáinak és az általuk kialakított nézői poziciók vizsgálatának tágabb kontextusához kapcsolódnak.

Páldi Lívia