Holdfény a napfényen.
(természeti jelenség)
Nem találok szavakat egy képre.
Egy műkocsmában a műsoron műélvező vagyok. Kezemmel egy műmellet, egy műremeket fogok, azt fogdosom, tapogatom, nyomkodom, miközben a szomszéd asztalon egy műhalott műfénnyel az arcán, műtárggyal a zsebében, fecnikkel a lábán. A műszíves nagylány műtükörben tükörmű és túlcsordul a látvány, műkörömmel ujjain ő a művésznő példány. Az automata pincérnő kínaiul tanul műkonttyal a fején, ő maga a tabu. Művilágban műállam jó átlagnak minősül. Irreális éjszakák, hangos műmetál, megnyílik az időkarma, olyan mint egy sötétkamrában a partra vetett hal, közben folyó nincs, persze ilyen sincs, ez már tagadás, de ez a haladás. Kinézek a műablakon. Ha minden nap kimerítő vagyok, művi és hideg, esetleg súlyosan kiráz az ideg, mert ez is tagadás, csak ez már a ráadás, így kell a műmosolyt bedobni, műszerető hitvest megdugni. Vagy messzire elmenni, árnyékodnak lenni, így teljes az összkép. Megálmodlak és magadra hagylak, olyan széles rés, és a kezedben a kés, átlátszó nagyon az emberevőgép. Körbe járom magamat kívül-belül, műgonddal a szívemben stigmát ragasztok testemre, a mesterművemre…
feLugossy László