Tébánya – Bányászváros bánya nélkül

Idén lettek nagykorúak azok gyerekek, akik a vasfüggöny leomlásának évében születtek. A függöny keleti oldalán leszedték a középületekről a vörös csillagokat, az emberek saját üzletet nyithatnak és élhetnek a választás és szólás szabadságával.

Az új világ azonban sokszor régi díszletek közé kényszerült. Kelet-Európa sajátos képződményei a kommunista iparvárosok. Korábban ezek voltak a rendszer kirakatai, ma a megalomán tervgazdaság mementói. E településekre az 50-es években tízezerszám költöztették az embereket, biztos jövőt ígérve nekik. A mostani fiatalok a régi világ díszletei között téblábolnak. Tágabb hazájuk már az egyén és a piac szabadságát biztosító Európai Unió, szűkebb pátriájuk a meddőhányó és a rozsdálló gyár.

Tatabánya arculata az 50-es évek óta nem sokat változott, furcsa szobrok állnak a szürke lakótömbök között, fölöslegessé vált ipari berendezések nyúlnak ki a fák között, ünnepekkor még játszik a bányászzenekar. Az itt élő tinik már a nyugati kultúrát szívták magukba, de örökségük a kommunizmus romjain fúj ki. Nem vár rájuk munka, nincs hova menni iskola után. Parkokban vagy lakásokban összeverődve sörözgetnek és osztoznak a közösen vett cigarettán. Néha bemennek Budapestre, megnézik kívülről a hívogató bárokat, aztán a reggeli vonattal visszatérnek a múltba.

A történelem tévedése százezreknek hagyott funkciójukat vesztett városokat Kelet- és Közép-Európában. A fiatalok élete e településeken egyszerre megindító és groteszk. Abszurdnak tűnik, ahogy a nyugati divatot és értékeket követő srácok megpróbálnak normálisan élni egy szabadságot és racionalitást tagadó rendszer rothadó kellékei között.

Barakonyi Szabolcs fotóin a tatabányai fiatalok életének jeleneteit láthatjuk.