Istenem

Az utóbbi néhány évtizedben soha nem látott módon kitágult a transzcendencia kifejezésének művészi eszköztára. Ennek ellenére a történelmi vallásokban való hit gyakorlatilag kívül esik az intézményes kortárs művészet fő áramának diskurzusán, és ritka a személyesebb formájú, nem feltétlenül egyházakhoz kötődő spiritualitás megjelenítése is.

Kiállításunk a kortárs magyar képzőművészet hithez, valláshoz, transzcendenciához kötődő műveibol mutat be jelzésszerű, de remélhetőleg reprezentatív keresztmetszetet.

A tizenkét kiállító művész a legkülönbözőbb keresztény felekezetekhez kötődik vagy éppenséggel kívül áll azokon. Istenképük, hitformáik eltérőek, ahogy művészetük is a kortárs vizualitás és művészi gondolkodásmód legszélesebb spektrumában mozog.

Ugyanúgy kerülik az egyházi, netán keresztény művész címkéjét, ahogy Pilinszky János is elhatárolta magát a vallásos költőktől, mondván, hogy ő költő és katolikus. Kiállítóink is képzőművészek és hívők.

Válogatásunk kritikai jellegű, melyben funkcionális, szemléleti és minőségi szempontok egyaránt szerepet játszottak. Nem szerepelnek a tárlaton az Istennel való találkozást segítő liturgikus, illetve a vallási közösség élményét megjelenítő, a hagyományos ikonográfiát követő szakrális műalkotások.

Az itt látható vallásos munkák egyéni hitélményeket fogalmaznak meg, alkotóik nem törekszenek közvetlenül az isteni megjelenítésére, inkább áttételesen idézik meg a transzcendens erőket.

Egy részük – például Borsos János, Asztalos Zsolt – klasszikus keresztény hittételeket fogalmaz meg a kortárs konceptuális művészet eszközeivel. Másik részük – például Bukta Imre, Ganczaugh Miklós, Gerber Pál, Lovas Ilona, Udvardy Emese – a hit és a vallás jelenkori helyzetére, a jelen társadalmi kérdéseire reflektál.

Az alkotók harmadik köre – Kicsiny Balázs, Borsos Lőrinc, Mátrai Erik, Asztalos Zsolt, Oláh Mátyás – az egyházművészet hagyományos műfajait és toposzait aktualizálja, míg a negyedik – Huszár Andrea, Bukta Imre, Lovas Ilona, Mátrai Erik – a teremtett természet szépségét dicséri.

A kiállított művekből ilyen módon a kortárs hazai vallásos keresztény művészet sokszínű képe bontakozik ki. A mai egyházi művészethez szokott néző némelyiküket talán meglepőnek tarthatja, olykor első látásra blaszfémiaként értelmezheti.

Ezért érdemes azokat először a kortárs képzőművészet tabukat elvető nézőpontja, nyelvezete, majd a bennük megfogalmazódó, gyakran a profanitás álcája mögé rejtett teológiai koncepció felől megközelíteni, s így világossá válik, hogy a meglepő, látszólag játékos és humoros felszín mögött igaz hit és álszentség nélküli komolyság rejtőzik.