Július Gyula az ilyen, a fizika körébe tartozó, de mindennapjainkban gyakran előforduló jelenségeket használja fel munkáiban. Olyan tüneményeket tanulmányoz kísérleteiben, melyek a természet működéséről szolgáltatnak meglepő adatokat. Mi köze a nedves aszfaltra hullott olajcseppnek a csillagköd-nebulákhoz? Hogyan rajzolnak a tengerparton a hullámok az üres papírlapra? Milyen véletlenek és törvényszerűségek uralják a természetet, és ezeket milyen eszközökkel bírhatjuk szóra?
A tudomány és a mű vészet megismerési módszerein, eszközein és gyakorlatán elmélkedő Július Gyula hangvétele sokszor ironikus. Sokféle anyagot, médiumot használ – a ködpárára vagy rezgő vízfelületekre is írható, rajzolható kép, de fotósorozatok, videók is dokumentálják „experimentumait”. Az általa összerakott kísérleti eszközökbe egyszerre épít be high- és low-tech megoldásokat. Sajátos médiaarchelógiájának mintegy mellékterméke a technika és koncepció nem hagyományos értelmében vett esztétikuma.
Július Gyula installációinak, bricolage-ainak lényegi mozzanata a játék, amely során eljátssza a művészt, azaz hétköznapi emberből változik át, lényegül át művésszé. De ugyanígy eljátssza a kísérletező tudóst, akinek esetében több köze van az alkimistához, mint a szigorú értelemben vett tudományos kutatóhoz, de azt teljes komolysággal teszi.
Kísérletezik, illetve a „kísérletezés” eredményeit teszi közzé művek formájában. Eközben pedig játékba hívja az érzékeinket, a melyeket megcsal, de ez a játék része, nem rosszindulatú, álságos manipuláció. Mozgásba hozza az érzékszerveket, olyan ingereknek teszi ki őket, amelyekkel azok a hétköznapi percepcióban nem találkozhatnak.
Így beleavatkozik az érzékelés folyamatába, befolyásolja azt, azért, hogy a néző is kritikusan viszonyuljon saját tapasztalatához. Így vonja be lényegében a nézőt is játékba, aki csak akkor képes igazán érteni és értékelni a tapasztaltakat, ha elfogadja a játékszabályokat, és teljes komolysággal vesz részt a társas-játékká váló tevékenységben.
Pfisztner Gábor