Félmeztelenül

Ismert képsorok vallomássá meztelenednek, nyugtalanító telefoncsörgések közepette bontakozik ki egy lány és az anyja viszonya – Eli Cortinas videómunkáinak szereplői magassarkúban gyalogolnak a végtelenbe vagy lassan, kézen fogva tűnnek el a téli horizonton, most a Mélycsarnokban.

A spanyol származású, jelenleg Berlinben élő képzőművész első budapesti kiállításán olyan mozgóképből építkező műveket mutat be, amelyek tulajdonképpen idézetek, hiszen kizárólag talált felvételek kisajátításán és újrafelhasználásán alapulnak.

A talált film (found footage) fogalma, ahogy a kisajátítás művészete (appropriation art) is, önálló irányzattá vált az utóbbi évtizedek film- és képzőművészetében.

Eli Cortinas ikonikus rendezők (mint François Truffaut, Luis Bunuel vagy John Cassavetes) filmjeiből származó képsorai, az 1960-as és ’70-es évek játékfilmjei ennek szellemében új értelmet nyernek a boncolási folyamat, majd az ezt követő kompozícióépítés és kontextusváltás révén.

Cortinast, úgy tűnik, nem a film vagy a mozi valósághoz fűződő viszonya érdekli, és nem is a képi ábrázolás megújítására törekszik. Ehelyett az idézetként működő képsorok narratíváját lebontva – szigorú formai analízissel – álomszerű atmoszféraként teremti újra a képkompozíciót.

A művész eszköztárában a lassítás és a felhasznált film hanganyagának újraszerkesztése az egyes képkompozíciók festészeti előképeit és tableau vivant (élőkép) jellegét is hangsúlyozza.

Cortinas munkái – a sajátos, sokszor repetitív képi és hangnyelv felhasználásával – nemi és társadalmi szerepeket, viszonyokat és szociális kliséket vázolnak fel, s így az ismert minták újra átélését segítve a művész olyan alkotásokat hoz létre, amelyek képesek kiragadni nézőjüket a valóságból.

A művész a videóművek mellett installációkat, objekteket és papírkollázsokat is készít, melyek a mozgóképekhez hasonlóan többnyire szintén önéletrajzi ihletésűek, gyakran már-már intim hangvételűek.