A kiállítás Maurer Dóra 1969 és 1971 között készült PB című sorozatának grafikai munkáiból mutat be egy válogatást. A nyomatok elkészítésének időszakában Maurer a grafikai sokszorosító eljárások szabályainak újraértelmezésére, határainak kitágítására törekedett. Az életmű egészét szemlélve az absztrakció felerősödése figyelhető meg ezeken a műveken, kevés figuratív elem szerepel a képeken, és azokat is a többértelműség jellemzi. A PB-sorozatot megelőző időszakban készült Pompeji-ciklus és az Az este képei című sorozatainál még jelen van a narratív jelleg, Maurer az olaszországi és a görögországi utazásait meséli el ezeken keresztül. A korábbi műveknél még fontos a figurativitás, még akkor is, ha a megélt eseményeket a saját szubjektív valóságának szűrőjén keresztül ábrázolja. Ehhez képest a PB-sorozatnál a technikai eljárás, a folyamat megfigyelése és megörökítése hangsúlyosabbá válik a kép tárgyánál. Az ezt követő időszakban az akciógrafikák, a fotográfia és az anyagokkal, médiumokkal való kísérletezés került előtérbe. A két periódus közötti PB-sorozatot a narrativitás elhagyásának lenyomataként értelmezhetjük.
A sorozat címében „P” a „personát”, vagyis a személyt, míg a „B” a „berget”, tehát a hegyet jelöli. A két jel kombinációjával, a PB-vel jelölt művek pedig ezek szimbiózisára utalnak formavilágukkal. A művek megközelítésében segít, ha a fogalmak általánosabb jelentéséből indulnunk ki, vagyis a természet és az ember viszonylatában gondolkodunk.
Ebben az időszakban kezdett el Maurer a lemezen transzformációs kísérleteket tenni: körülvágta, összegyűrte, kilyukasztotta, roncsolta azt. Így a lemez már nem csupán hordozó felületként funkcionált, hanem formává, a kép tárgyává vált. Maurer grafikáit dokumentumoknak nevezte: „A nyomatok dokumentumok. Egy esemény „kimerevítései”, folyamat közben elkapott állóképei; a lemezfólia azonban további történések alanya lehet. Minden rajta végbement mechanikus hatást, formálást megőriz, a nyomokat szinte lehetetlen teljesen eltüntetni, a nyomatkészítésnél érvényre jutnak.” (Maurer Dóra, Rézmetszet, rézkarc [Corvina Kiadó, 1976], 37.) Ezekkel a gesztusszerű beavatkozásokkal a lenyomatkészítés működését figyelte meg, vagyis eltávolodott a történetiségtől, és megjelent helyette a rendszerben való gondolkodás, amely a PB 4 és PB 7 című műveknél könnyen tetten érhető. Ez a szisztematikus építkezés innentől kezdve a teljes életművön végigvonul. A létrejött alakzatok és mintázatok sokszor hasonlóságot mutatnak az organikusan létrejövő formákkal. Jelen sorozat darabjait szemlélve, a meggyűrt lemezről készült nyomatokról (pl. B 12, B 13) a kőzetek rétegzettségére asszociálhatunk. A sorozat legtöbb darabján olyan biomorf alakzatokat, üreges formákat fedezhetünk fel, amelyek természeti jelenségként, vagy akár az emberi test részeként is elképzelhetőek.
A Biafra című kép nem viseli a PB jelölést, tehát nem a sorozat része, de időben, technikailag és formavilágában is illeszkedik a sorozatban szereplő darabokhoz. Abban viszont kitűnik az itt kiállított művek közül, és általában Maurer grafikái közül, hogy színes. Maurer a grafikáinál nagyon ritkán használt színeket, a Rézmetszet, rézkarc című kötetében erről a következőképpen írt:
„Utólag feltűnik: sohasem igényeltem színeket, színességet a sokszorosított grafikánál. Ma sem igénylem. Feketével nyomtattam, azaz a fekete változataival. Sárgát, kéket, vagy vöröset (barnát), kevertem a festékbe, ,,moduláltam” a feketét, ezzel befolyásoltam az egész nyomat színhangulatát. A nyomdafesték színei nagyon erősek, direktek. Meggyőződésem, hogy a fekete, a fehér, a szürkék gazdag skálája a néző képzeletében kibomló potenciális, immanens színekként működnek. Nincs szükség a szín nyílt kimondására. Nem csak tónusokkal, hanem a tónus megjelenésének módjával: vonalas, pontozott, síkmart, stb. felületek változataival és a maratás anyagainak, a savaknak megválasztásával is érzékeltethetők színek, színfeszültségek.”
Tóth Boglárka