A platóni barlang megfordítása azt jelenti, hogy felcseréljük a megjelenés és az igazság évszázados topológiáját. Pszichotikus és paranoiás ellen–allegóriánkban az, ami nyílt forráskódú „kívülként” jelenik meg – a világ fényes felülete – nem a valóság területe, hanem az információ és a metamédia színpada, a kibernetika, a megfigyelés és a megtévesztés által fenntartott láthatóság rendszere. A relatív igazság nem ebben a feltételezett nyitottságban lakozik, hanem a föld alatt, a látszat rétegei alatt, ahol elvonul a közvetlen megértés elől. Az illúzió tágas, légies és csábító, a vágyak pokoli sokasága – ez az, ami csapdába ejt minket a Kapitalizmus III végtelen visszacsatolási hurkában. Az igazság ezzel szemben összenyomott, elrejtett, és csak a föld alá való leereszkedéssel érhető el: az ezoterikus rétegekben, a gnosztikus tudás szintjein és szakaszaiban – bár már nem a miszticizmus vagy a vallás felismerhető formájában. A gondolkodás feladata tehát nem a Nap felé való felemelkedés, hanem a vörös és forradalmi ásatás munkája: a fény és a sötétség, a felszín és a mélység örökölt dichotómiáinak vitatása és tagadása, valamint pontosan azoknak a zajos légköröknek a ápolása, amelyek szükségesek azok áramköreinek megzavarásához. Ez egy lefelé fordulás az átláthatatlanságba, ahol a valóság az, ami ellenáll a felszíni fény, a „megvilágítás” vakító hamisságának.
Ami az ókorban vallási misztériumnak tűnt, a modern korban államtitokká vált, ma pedig tovább mutálódott katonai és vállalati titokká, amely a szerverek, adatbázisok és titkosított hálózatok „mélyén” rejtőzik. Érdekes párhuzam rajzolódik ki: az ilyen titkok őrzői a nép, az állam és a biztonság védelmezőiként mutatkoznak be, ezzel magukat a másokat kötő törvények fölé helyezve. (Fúrási engedély.) A CIA volt ügynökei rendszeresen úgy írják le munkakörülményeiket, hogy azok megkülönböztethetetlenek egy szekta vagy kultuszétól: elszigeteltség a külvilágtól, az élet minden területének a tudás megszerzésére, rétegződésére és megőrzésére való összpontosítás. A „titkos”, „hivatalos”, „bizalmas”, „kereskedelmi titok” és „szigorúan titkos” kategóriák nem csupán bürokratikus megjelölések, hanem beavatási küszöbök, amelyek szabályozzák a hozzáférést a töredezett és soha teljesen meg nem szerezhető tudásrétegekhez. Fordított barlangi topográfiánkban a titoktartás már nem szent, hanem eljárási kérdés, mégis ugyanazt a funkciót tölti be: elválasztja a kiválasztottakat a profán tömegtől, míg a normálisok uralma a vágyainkat irányító gépek hiperrealitásába bomlik.