A kiállítás címadó festményének alapötletét Vincent van Gogh testvéréhez írt levele inspirálta: „Mindig abban reménykedem, hogy két szerelmes szerelmét két komplementer szín összepárosításán keresztül is kifejezhetem – színekkel, amelyek egymással házasságot kötnek…”.
Az egymást kiegészítő, vibráló feszültséget keltő színek és képi elemek kettőssége a kiállítás egész anyagát áthatja. Ez a dualizmus, a szinkronjelenségek vizsgálata Szűcsnél egyszerre utal a harmóniára – vagy annak lehetetlenségére – és a vizuális világ komplementer színeire.
A Complementary Love című festményén egy intim csókjelenetet zavarnak meg a digitális zaj jelenségére utaló zöld és piros sávok, amitől ez a békés, idilli pillanat hirtelen úgy hat, mintha azt egy sérült adatfájlból vagy egy mediális közvetítő eszközön keresztül látnánk. Mint itt is, Szűcs legújabb festményein kiemelt szerepet kap a töredékes valóság ábrázolása, a digitális hiba megjelenítése.
Az eltűnő énekesnő figurája vagy Bergman portréja szinte feloldódik a térben; alakjuk pixelesen elmosódik, mielőtt végleg elveszne az éterben. Ez a kép-hiba nem pusztán egy esztétikai elem, hanem az identitás, az emlékezet és a jelenlét múlandóságának lenyomata, miközben Szűcs egyértelmű utalásokat tesz a mozi világára, azon belül is a szürreális atmoszféráiról ismert alkotókra (David Lynch, Ingmar Bergman).
Monumentális műve, az Escape, első ránézésre egy pasztellszínekben úszó igéző tájkép. Közelebbről vizsgálva azonban inkább kísérteties, ahogy a valóságból a digitális világba – vagy éppen onnan – menekülő emberek csoportja keresi új helyét, valahol a látómezőn túl. Ez a mű, mint ahogy a kiállításon szereplő többi festmény is, titkokkal és feszültségekkel telített. Az egymással szembeforduló pisztolypár, egy zsebbe nyúló kéz, a függöny mögött várakozó és hajkorona mögé bújtatott rejtelmes nőalak, vagy a felismerhető képi elemek spontán absztrakcióba fordulása, a térből és időből kiszakított pillanatot és annak megfoghatatlanságát idézi.
Szűcs legújabb festményei egy koherens, erőteljes festői világot tárnak elénk. A festészet klasszikus nyelvén kortárs világunk legégetőbb kérdéseit feszegetik, miközben az analóg és a digitális, a jelenlét és eltűnés, az emberi és a technológiai közvetítés közötti feszültségek viszonyait vizsgálják.