Az Illárium Galériában az 500 méter című kiállításon Szikora Tamás két festménnyel szerepel, Tölg-Molnár Zoltán és Hermann Zoltán műveinek társaságában. A kiállítóhelységbe lépve a látogatónak hamar szemet szúrnak Szikora figuratív képei, amelyek nemhogy figuratívak, de egyenesen dobozok. Dobozok? Ennyi? Akkor mi olyan nyugtalanító? Talán a vászon szabálytalan formája? Vagy a harmadik dimenzióba kitüremkedő doboz, amibe máris bekukucskálnánk? Lehet hogy a hosszú, késő délutáni árnyékok? Esetleg a háttér sejtelmessége? Nos, ha már egyszer nyugtalan az ember, akkor szeretne a végére járni. Hát miért éppen dobozok? Annyi mindenféle dologról lehet festeni ezen a vizuálisan is globalizált glóbuszon, és közben van itt valaki, aki még észreveszi a dobozokat, amelyeket olyan magától értetődően tesz főszereplőkké, hogy könnyen azt gondolhatjuk, ez a világ legtermészetesebb dolga.
A kiállítás kapcsán Szikora Tamást kérdeztük képeiről és azok előzményeiről:
Ezek a dobozok, úgy tűnik, személyes szimbólumok. Honnan ered ez a különös vonzalom e téma iránt?
Nos több forrásból is táplálkozik ez az élményem.Többek között hatottak rám Schaár Erzsébet művei. Az Egy kapcsolat története című munkájában (1967-72) fő motívumai expresszív, bronzból készült székek, amelyek mint a társaskapcsolatok szimbólumai jelennek meg. Ezek a megszemélyesített tárgyak mintha párbeszédet folytattak volna egymással, férfi és nő, idős és fiatal…. Engem mindig nagyon foglalkoztatott az emberi kapcsolatok természete, mechanizmusa. Visszatérve a doboz mint motívum eredetéhez, mély nyomot hagytak bennem Titus-Carmel művei és Bergman filmjei is. Meg akkoriban ez a téma a levegőben volt. Élénken él az emlékezetemben egy, ha jól emlékszem Mrozek darab színházi előadásán látott díszlet, ahol szekrényfiókokból bújtak elő a színészek. Egyszer pedig vettem három győnyörű német fűszeres dobozt, nagyon megragadtak, az egyik talán még mindig megvan.
Korábbi képeit is megfigyelve, sokféle eltérő dobozt fest, mit jelentenek ezek a tárgyak az ön számára?
Nézze, ezek utalások egyes tulajdonságokra – tulajdonképpen kézenfekvő, hogy mire vonatkozhat egy teli és egy üres doboz egymás mellett. Nézze csak meg azt a képet, amelyen a doboz formája ki van vágva a vászonból. Vannak karcsú és zömök dobozok, persze hogy ez könnyen összekapcsolódik a női és férfi attribútumokkal, hasonlóan a világos és sötét árnyalatokkal ábrázolt darabokhoz. Aztán van amelyik nyitható és vannak zártak: olyan mint egy jellemrajz.
Úgy gondolom, minden művésznek meg kell találnia a saját témáját, a saját stílusát. Warhol Brillo dobozokat csinált, meg aztán ott van Judd…Egyszer Jan Hoet, a genti múzeum igazgatója mondta nekem, hogy ideje megtalálnom a saját dobozomat, hát megtaláltam. Szeretem a fát, belémivódott a gyerekkoromban sokat látott, fehérre meszelt parasztház, a nádtető színei.
Miért vált ez szinte kizárólagos témájává?
Számomra ez nem narratív jellegű téma, ezt művészi problémaként körül kell járnom. Ezért nincsenek nagy változások a téma szempontjából, apró lépésekben közelítek több oldalról, csak kis változtatásokkal dolgozom. Példa erre a Sorozat I-IX., amely 3 sorozatból áll. Egy sorozat három egészen hasonló kompozícióból épül fel, mindegyik ugyanarra veti az árnyékát, csak egyes tényezőket változtattam meg: vagy a színeket, vagy a perspektívát, máshol a képformát, illetve a méretet.
Mikor kristályosodott ki ez a koncepció?
Az 1987-es Dorottya utcai kiállításom fordulópontot jelentett számomra, azelőtt évekig szinte csak rajzokat készítettem, főként mivel a tanítás mellett nem volt időm másra. Az említett kiállítás kapcsán született meg a döntés: szintézist akarok létrehozni a félabsztrakt és a szigorú, zárt rajz között. Később vált igen fontossá a perspektíva, illetve az árnyék és a kép formája. Legutóbbi képeimen a vászon felveszi a tárgy formájának és árnyékának körvonalát.
Ezeket láthatjuk most az Illárium falain is?
Igen, ezek az aktuális képeim. A shaped canvas problémája nagyon izgalmas számomra. Az árnyék és a tárgy formája, körvonala jelöli ki a vászon formáját is.
Hogyan értelmezi a dobozok körüli teret?
Ez nem üres tér, ebben a térben nagyon sok minden lehet. Lehet bármi, de nem üres, ez a sejtelmes háttér tele van izgalmas dolgokkal. Használok egyfajta – Vajda Lajos szellemében – imaginárius teret is, például amikor egy téglalap alakú vászonból a perspektivikus képkeretet úgy alakítom ki, hogy színnel kitöltöm a perspektíva által határolt tér és a téglalap alakú vászon közti „üres” teret.
Legutóbbi munkáin – Vasarelyt juttatva eszünkbe – a perspektivikus képforma helyett függőlegesen rendezett vonalakkal, máshol a közép felé világosodó háttérrel próbálja kiemelni a térből a kubust. Az az érzésünk, mintha kilökné magából a háttérben húzódó erő a formát, mintha a kubus ki akarna törni a képtérből.
Igen, most azon kisérletezem, hogy a formázott vászon és az árnyék szerepét hogyan tudja átvenni a kidomborodó képtér. Továbbra is a redukált, letisztult kompozícióra törekszem.
Iványi Brigitta