A festmény határa

Gál András pályája a 90-es években indult, s mára a monokróm festészet nemzetközileg is elismert művészévé vált, akinek művei a magyarországiak mellett jelentős külföldi gyűjteményekben is megtalálhatók.

A festészet ősi elemét, a színt, a festék anyagának, a matériának a testiségét, érzéki erejét, az alkotás, a gondolkodás folyamatát vizsgáló monokróm festészet története közel száz éves, művészei között olyan nevek találhatók, mint például Rodcsenkó, Malevics, majd az amerikai absztrakt expresszionisták, Mark Rothko, Ad Reinhardt, Barnett Newman, Európában Yves Klein, Gerhard Richter, a 80-as évek radikális festészetének képviselői: Joseph Marioni, Marcia Hafif, Phil Sims. Gál művei leginkább a brit „reflexív festők”: Jason Martin, Zebedee Jones nem-ábrázoló, monokróm festményeivel vonhatók párhuzamba.

Gál András közel húsz éves tevékenységéből kitűnik, hogy a festményt alapvetően konceptuálisan fogja fel, fontos számára a struktúrája, színe, formája, mérete, a falsíkhoz, a térhez való viszonya, a festői tevékenység maga.

Nem könnyű a befogadó helyzete, amikor meg akarja érteni a festői szándékot ezeknél a műveknél. A művész az alábbi sorokkal ad támpontokat a nézőknek, hogy az utóbbi 15 évben milyen intenciók alapján gondolkodott és alkotott:
– nem ábrázoló festészeti tradíció nélkül hozni létre működő festészetet
– strukturális intimitás elérése alapvetően expresszív karakterből kiindulva
– az ipari metódus, hengerelés ellenére személyes, koordinált gesztus nyomokat hagyni
– a szín szerepe elenyésző az első időszakban (szürke festmények), ez később a primér színeknél sem változik meg alapvetően
– a művek megkettőzése, duplikátumok létrehozása
– a műtermi szituáció reprodukálása a kiállító térben (bedöntött képtáblák)
– a formázott vásznak, etalon forma keresése
– visszatérés az ecsettel való felhordáshoz
– a kép szélének elemzése – lefestett szélű 5-10 cm-es táblák, natúr szélű vászon gesso alappal