A hidegháborús időszak szorongással és versengéssel árnyalt utópiáit ebben a két táborra szakadt világban gyakran természettudományos eredmények és technológiai fejlesztések táplálták, legyen szó a jövő társadalmainak építendő városokról, az infokommunikációs forradalomról vagy a fegyverkezési- és űrversenyről.
Az „egzakt” tudományos tények és a precíz, élettelen gépek a fantázia, a művészi kreativitás, a társadalmi feszültségek és a politikai ideológiák, fóbiák szűrőjén át a késői modernizmus sajátos, hol optimista, hol fenyegető vagy éppen apokaliptikus víziójává alakultak.
Mára ez a mítosz, az elmúlt két évtized politikai változásainak és elképesztő technológiai fejlesztéseinek hatására nemhogy elhalványult volna, hanem a kortárs kultúra egyik mély és igen termékeny táptalajává vált.
A kiállított videók, rajzok és installációk megidézik a hidegháború korszakát és kultúráját: tudományos elméleteket, jövővel kapcsolatos víziókat, történeteket. A művészek egykor titkos és mára lezárt helyszíneken, rakétabázison, űrhajós kiképző központban forgattak, maguk is a jövő robotjait és járműveit tervezték, tudományos kísérleteket vagy science-fiction írók jövendöléseit alkották újra.
Bárhonnan is nyerték azonban az inspirációt az alkotók, a művek nem elsősorban a múltba révedésre adnak lehetőséget, hanem annak a végiggondolására, hogy olykor elavult, csüggesztő vagy megmosolyogni valóan naiv mivolta ellenére miért fontos és izgalmas ma mégis az euro-atlanti történelemnek és kultúrának ez a szakasza.