Gara egy szép kis falu, Bajától délre a magyar-szerb határnál. Bukovinai székelyek leszármazottai, Felvidékről és a Vajdaságból kitelepített magyarok, régóta itt élő bunyevácok és szerbek és a ki nem telepített svábok lakják békességben. 2020 évben elkezdték a garai kerékpárút földmunkálatait, egy dombos rész átvágásakor körülbelül 30 méter hosszú, középen 180 cm magas függőleges agyagfal keletkezett néhol erős sárga, néhol földes, omlós agyaggal. Kíváncsiságból egy kapával neki álltam farigcsálni. Lovat formáztam először, jól bírta az agyag, pár napig abba se hagytam, spontán, ahogy jött, gyerekkorom tanyasi és garai világa. A téma adott volt, azt a földet faragtam, mondhatom megműveltem, amiért a parasztság élt-halt, ahol nyugodhatna, ha nem forogna a sírjában. A II. világháború után megszüntették önállóságukat, sokukat deportálták, de még a kolhozrendszerben is talpra álltak, mivel a háztájiban táplálták reményeiket, ahogyan a bibliában is olvashatták: »Fognak még házat, szántóföldet és szőlőt venni ebben az országban«. Viszont a rosszul sikerült rendszerváltás és az EU-hoz való csatlakozás a mezőgazdasági üzemek gyárak felszámolásához vezetett. Következményeként meghalt a történelmi parasztság a munka központú értékrendszerével, kultúrájával együtt. Az autóút közel volt, megálltak és persze hogy a múltról beszélgettünk, A hazához, földhöz, néphez, nemzethez ragaszkodó, éjjel-nappal munkálkodó, háborúkban hősiesen harcoló parasztságról. Ez nem pátosz, nekem ez szikár ténymegállapítás. Az agyagfaragás 3 éves fotódokumentációja vizuálisan is szimbolizálja ezt az elmúlást. A 3 méter széles, 1 méter magas fotóvászonra nyomtatott képek a valóságos arányokat és folyamatot mutatják, rövidesen bemutatom a videón rögzített változatot is.
Kis-Tóth Ferenc