Bálint Endre századunk egyik legtitokzatosabb művésze. A titok egyik magyarázata Bálint sokoldalúságában rejlik. Bálint festő és grafikus volt, de készített objekteket, fotómontázst, kollázst, monotypiát, és írt verset, önélet-rajzot. Ezt az eredeti és változatos életművet utoljára 1984-ben láthattuk a Műcsarnokban. A február 1-től a Magyar Nemzeti Galériában látható tárlaton nemcsak az ismert alkotásokkal, hanem eddig magángyűjteményekben rejtőzködő művekkel is találkozhat a nagyközönség.
Bálint Endre a 20. század második felének egyik legkiválóbb magyar művésze. Életműve egy különleges önéletrajz, egy többrétegű, a valóság – álom – halál világai között változó rendszer, melynek megfejtéséhez át kell küzdeni magunkat a művész sajátos hieroglifa-rendszerén. A megfejtéshez segítséget nyújtanak versei, írásai, hiszen ugyanabból az élményből, belső érzelemvilágból születnek, mint képei. A nagyrészt még publikálatlan versek és a festmények párhuzamba állítása nemcsak érdekes összefüggések felfedezésére ad lehetőséget, hanem közelebb visz az álomábrák, vagyis a „Bálint-kód” megfejtéséhez is.
Bálint Endre emléktöredékekből építkező művészetének megértéséhez a kiállítás a lehető legteljesebb spektrumban kívánja megidézni a festő alakját. A mintegy 350 bemutatásra kerülő festmény, kollázs, monotypia és objekt között számos mű külföldi – főleg párizsi – gyűjteményekből érkezik a kiállításra. A művész alkotói korszakainak áttekintése mellett magyar és külföldi kortársainak (Vajda Lajos, Czóbel Béla, illetve Braque, Chagall, Picasso, Max Ernst) alkotásainak bemutatásával, dokumentumokkal, fotókkal, filmekkel, illetve alkotói korszakai miliőjének (párizsi padlásszobája, vagy a híres Rottenbiller utca 1.) megidézésével.
A kiállításhoz egy új, átfogó kutatásokon alapuló monográfia készül, eddig soha nem publikált dokumentumok, fotók, életrajzi adatok, emlékezések, és eddig nem reprodukált művek sorával.