Anticamera

Az Anticamera* szóösszetétel azt a nyugtalanító gondolatot sűríti magába, miszerint mostanra szinte teljesen elfelejtettük, hogy mit is gondoltunk a telefonjainkkal és digitális fényképezőgépeinkkel dokumentált életükön túli valóságról akkoriban, amikor még nem volt ilyen könnyű megörökíteni a mindennapjaink eseményeit.

A műszaki eszközök fejlődése, a reprodukciós eljárások és az internet elterjedése révén mára a technikai kép vált a legfőbb kommunikációs eszközünkké, sőt a vizualitás voltaképpen alapjaiban határozza meg a gondolkodásunkat.

A 21. századi kép-túltelítettség időszakában a legfontosabb kérdéseink közé tartozik, hogy miben áll pontosan a képözön tudatra gyakorolt hatása, hogyan befolyásolnak minket érzelmileg és szellemileg a ránk zúduló képek, illetve miképpen alakítja a valóságról alkotott elképzeléseinket az a tény, hogy szinte egyfolytában kézközelben van valamelyik digitális kameránk.

A fotográfia hajnalától kezdve kiemelt téma, hogy a fénykép a formai hasonlóságok ellenére sem azonos az általa ábrázolt valóságdarabbal. Azáltal pedig, hogy a digitális álló- és mozgóképek mindennapi használatának időszakában képesek vagyunk virtuálisan felépíteni azt a valóságot, amit mutatni, és ezáltal élni akarunk, a technikai képek hitelességével, valósághoz való viszonyával kapcsolatos kérdések csak tovább sokasodtak.

Az Anticamera kiállítás ezeket járja körül, méghozzá anélkül, hogy a kiállítótérben klasszikus értelemben vett fotográfiákat látnánk. David Claerbout és Ősz Gábor életművében a képek nem mint szöveges magyarázatot igénylő vagy azokat illusztráló, másodlagos eszközök jelennek meg, hanem az elméleti eszmecsere egy formájaként: képek által kommunikálnak arról, hogy (szerintük) mi a kép, mi a fotográfia.

A Capa Központban látható, a képrögzítés filozófiai kérdésköreit érintő, meditatív alkotásaikban a mozgó-, az állókép és a néző egymáshoz viszonyított helyzetét értelmezik, azon keresztül pedig a valóság érzékelésének, rögzíthetőségének és alakíthatóságának aktuális problémáira keresik a lehetséges válaszokat.

A pályáját festőként kezdő David Claerbout (sz. 1969) az álló- és a mozgóképes kísérleteivel jutott el az idő és az ábrázolás problémaköréhez. Munkái jellemzően valamilyen hétköznapi tevékenységet vagy eseményt mutatnak be, fő tárgyuk azonban inkább az idő múlása, valamint a valóság és az illúzió közti összetett viszony. A mai fényképeket „mechanikus képeknek” nevezi, mert azok előállításához nem kell különösebb szaktudás, elég csak megnyomni egy gombot.

Véleménye szerint a fotográfia elvesztette azt a mágikus karaktert, ami az elmúlt 160 évben jellemezte, de megszűnt az az intim kapcsolat is, ami a kép készítője és annak témája között volt. A fényképezésnek ez a korábbi, ha tetszik, eredeti felfogása manapság azok körében él leginkább tovább, akik valamilyen szinten és módon hatalmat gyakorolnak felettünk, nézők felett, és irányítani akarják, hogyan lássuk a világot.

Ebben az értelemben az „anticamera” világa az a világ, ami a fényképező eszközök látókörén kívül esik; az igazság világa, amelyben a dolgok a maguk valóságában léteznek és nem valamilyen propaganda szolgálatában – mint ahogyan a média képei is nagyrészt eszméket terjesztenek mint valós információt. Claerbout a kiállításon bemutatott munkái ezt a dilemmát kívánják leleplezni.

Ősz Gábor (sz. 1962) szintén festészeti problémákból kiindulva jutott el a technikai kép területére kiterjesztett képelméleti vizsgálatokig. Az alapvető művészeti problémákat feszegető alkotásaiban kezdettől fogva foglalkoztatja a képnek az azt hordozó felülethez, a falhoz, illetve a bemutatás egész teréhez fűződő viszonya.

A fekete-fehér, a színes fotográfia és a vetített kép belső törvényszerűségeivel foglalkozó munkáiban a fényképezés határterületeit kutatja. Témái az ábrázolás, a politika, a történelem, az épített terek vagy az ezekhez kapcsolódó tárgyi környezet találkozási pontjaiból alakulnak ki.

Számára az „anticamera”, akár a kamera nélküli fényképezés értelmében, egy olyan filozófiai kiindulópont, amin keresztül a jövő fényképészetén is elgondolkodhatunk. A fény, az idő és a tér meghatározásának újszerű, tárgyilagos lehetőségeit kutatva olyan nagyszabású, preparált képrögzítő és képalkotó készülékeket készít, amelyek nem a hagyományos kamerák, vetítőeszközök elvei szerint működnek.

Ősz mozgó- és állóképeinek, installációinak meghatározó elemei ezek az általa épített camera obscurák és más különleges gépezetek, amelyek azt a célt szolgálják, hogy jobban megértsük a látható világ fizikai jelenségeit, de ne a mai eszközök képein, illúzióin keresztül, hanem kritikai elemzés útján.

Petrányi Zsolt és Mucsi Emese kurátorok


* Az Anticamera kifejezést eredetileg Birkás Ákos (1941-2018) képzőművész használta 1981-ben a harmadik Dokumentum kiállítás katalógus-újságában publikált gondolatmenetében. A rövid cikk meghatározó inspirációs forrás volt az Anticamera kiállítás tervezésének kezdeti időszakában.