Aphrodisziasz városát még a bronzkorban emelték Aphrodité tiszteletére, a mai Törökország területén – hellenisztikus központja volt a vallásnak és a kultúrának. A helyi kultusz, ahogy az gyakran történt az ókorban, kisajátította a szerelem istennőjét és saját arcára formálta. Vagyis az anatóliai Aphrodité kissé más, mint a görög, mintha mítoszaiban elkülönböződne az eredetitől, mégis ugyanazt a nevet viselik és ugyanazt jelentik.
Kecső Endre festészete valami hasonlót művel az istenekkel és istennőkkel, amikor azokat addig ismételgeti különböző méretű és színezetű vásznain, míg csak attribútumaikról válnak felismerhetővé. Képein szinte összemosódik az istennő és a múzsa fogalma, a szentséget pedig egészen közel hozza az emberi élet hétköznapiságához, hiszen erősen jelen van bennük a testiség, a szexualitás. Az isteni teremtő erő nemzésként értelmeződik villámló férfi alakjaiban, ami ugyanannyira szól az örökítésről, mint a fenntartásról. Aphrodisziaszt elpusztította egy földrengés, de Aphroditét nem.