Az élvezetes szellemi kalandokat kínáló reflexiók révén előttünk feltáruló mű-világ mindig ideiglenes, sohasem teljesen végleges: Kelemen munkái az örökké változó múlt, a megfoghatatlan jelen és a kiszámíthatatlan jövő érzékeny megjelenítései. Par excellence szabad művek – és ez teljesen független attól, hogy a kor, amelyben születtek, miképpen korlátozta az egyének szabadságjogait.
A művészettörténeti besorolást is nehezen tűri az életmű, a művész a modern művészet emblematikus alkotásait nem egyszerűen újraformálja vagy megidézi, mint például a pop art amerikai mesterei, hanem átalakítja, teljes egészében sajátjává teszi.
Legismertebb, ikonikussá lett figurája egy medvealak, akibe sokszor nem könnyű nem belelátni a művész szimbolikus alteregóját. A medve az alkímiában az anyag első állapotának a kifejezője, egyszerre félelmetes és kedves, egy olyan állat, amelyet az ember kizárólag virtuálisan, a vágyaiban és a játékfantáziáiban tudott háziasítani.
A hagyomány szerint hosszas téli álma alatt közvetlenül érintkezik a túlvilággal, s az élet akkor sarjad újra, amikor tavasszal felébred és elhozza közénk a transzcendencia üzenetét. Kelemen műveiben a virtualitás és a játékosság olyan természetességgel bukkan fel – nem egyszer klasszikus műveket értelmezve újra –, akár a játékmaci a gyerekkor önfeledt világában.
Kelemen Károly műveiben minden másképp van, mint ahogy várnánk: a medvék vasalnak, az obeliszk összemegy, a holtak vidáman nézelődnek, a közismert történetek váratlan fordulatot vesznek.