Az én fájdalmam a te örömöd

2013. szeptember 12. – október 26.
MegnyitóOpening: 2013. szeptember 11. 18:30
MegnyitjaRemarks by: Bartók Imre
Győrffy László az elmúlt egy évtized alatt hosszú utat járt be a 2000-es évek első felének digitális torzításokkal felülírt „technorealistaként” is emlegetett festményeitől, az utóbbi idők, az emberi test bomlását, a testrészek mutációját különféle technikákkal – rézkarc, kerámia, akvarell – ábrázoló számos sorozatáig.

Művei nem egyszer váltották ki a közönség felháborodását. Szervesen alakuló életmű és komplex motívumkincs jellemzi, mely belső mechanizmusait és botrányos képi világát tekintve nemzetközi szinten a Chapman Fivérek, vagy Maurizio Cattelan nevével fémjelzett irányvonalban helyezkedik bele.

Ambivalens világ az övé, ahol a szubjektum intimitása csupán látszólagos, a művészi kitárulkozás egy „trükkös” ön- és közbecsapás, mely a közízlés illemszabályait is tépázva keresi a kiutat a demagógiáktól mentes művészi szabadság felé, majd amikor rádöbben, hogy ez is puszta illúzió, maguknak a műtárgyaknak a pusztításába kezd.

Ez utóbbi fázis nyomait fedezhette fel a közönség Győrffy tavalyi „retro”(nekro)spektív kiállításán a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. A most bemutatásra kerülő installációban már hatványozottan van jelen a képek destrukciójának gondolata.

Az én fájdalmam a te örömöd című kiállítás Győrffy korábbi munkáihoz hasonlóan, de azoknál még hangsúlyosabban reflektál a kortárs művészet vagy az alkotó pozíciójára, illetve a nézői reflexekre. Az alkalmi installáció egyik részét a falon organikusan elrendezett szuicid absztrakt festmények, pontosabban képtárgyak jelentik:

„A tavaly elkezdett „absztrahálási” kísérlet folytatásaként olyan festmények elkészítése érdekelt, amelyek különféle módon leépítik, tönkreteszik, dekonstruálják saját magukat, oly módon, hogy a képek struktúráját fizikai deformációk, sérülések, idegen tárgyak (szögek, pengék, csavarok stb.) zavarják meg.

A nadrágjában maszturbáló gyermekalakot (nézőt) szimuláló figura a kiállítótérben zavart keltve magán a tárlaton túl a szenvedő művész toposzát is dekonstruálja, ugyanakkor a mű címe (A bosszú angyala) egy transzcendens dimenzióból érkező intervenció lehetőségére, a megformált gyermek arányaihoz képest túlméretezett nemi szerve pedig egy nem-emberi entitásra is utal.

Az így keletkező feszültség a groteszk határsértés abszurd logikájában csúcsosodik ki: a fenséges és nevetséges, a szent és profán, az élő és élettelen összemosása nem csak a freudi halál- és életösztön elméletet hívja elő, hanem a modernizmus megváltó ígérete is megkérdőjeleződik.”

Győrffy László