Kvázi, hiszen a művész nem minden műcsoportjából láthatunk munkákat, a műcsoportok is hiányosak, és időben sem tekinti át a teljes életművet. Mégis retrospektív, mert az alkotó csaknem 20 év alatt készített anyagából válogatott, és olyan módon, hogy ez a szűk válogatás megvilágítja, hogyan fonódnak össze az alkotás különféle szálai.
1. A forrás: Csáky Marianne nagyapjának2500 fotó(negatív)ból álló hagyatéka, az alkotó saját élete, tanulmányai.
2. A tematika: sokféle, de nem végtelen: gyermekkori idill a kertben, szexualitás-pornográfia, kapcsolatok, művészettörténeti toposzok – átszűrten.
3. A technika: fotó, rajz, montázs, fafaragás, szoftwer-kezelés, varrás, videó, kollázs. Mindaz, ami által megformálódnak-testesülnek a gondolatok; olykor ellentéteket egyesít, máskor eltávolít.
Ezen a kiállításon a legtöbb mű az idő és emlékezet kérdésével foglalkozik. Maga a retrospekció is ezt tematizálja. Ezen kívül látni lehet e munkák együttesén át az életmű szövedékének alakulását.
Csáky Marianne már a legkorábbi munkákban (2 lightbox, 2 fotórajz 1932/1993-95) nagyapja fényképeit használja, ahogy a 2007-, 2008-as Időugrásokban is, de még megmarad a gyermekkori idilli világ, amit nagyszülei teremtettek. A továbbrajzolás, átértelmezés azonban korántsem az idill kiteljesedése, inkább az alkotó reflektált viszonyát jelzi a képekhez és a képen kívüli valósághoz – legalábbis így retrospektíve. Csáky kilép e világból, de még nem valahová, hanem a semmibe. Ez azonban nem feltétlenül a megsemmisülés űrje, lehet a gondolkodás, meditáció és az átalakulás tere is.
A következő csoportot a népi fafaragók stílusában megmunkált, orális szexuális aktusokat ábrázoló 3 vágódeszka (1997) képviseli. Itt érhető tetten az, hogy ami a művész számára evidens, az számunkra meghökkentő lehet (ti. az eddig egymástól távoli kultúrkörökbe utaló stílus és ikonográfia egybehozása), és hogy pont ezen a magától értődésen keresztül lesznek bizonyos gondolatok számunkra hozzáférhetők.
Itt bukkan fel a szex, mely később is fontos téma lesz Csáky számára. A szex és a pornográfia határa vékony, átlátszó és olvadékony. A tiltott-titkos magazin-témákhoz való médium kontrasztosnak tűnik hétköznapisága és egyszerűsége miatt. Mégis a tömegfogyasztás oldaláról nézve pontosan illenek egymáshoz. Az effajta képek fogyasztása ugyanis éppoly tömeges, mint a vágódeszka használata. Csáky Marianne úgymond csak kihasználta a gender-gap-ből adódó meghökkentést (ti. a vágódeszka a szorgos nők háztartási eszköze, a szexképek fogyasztói pedig túlnyomórészt férfiak).
Egy ugrással jutunk a Időugrás (2007-08) sorozatokhoz, melyek explicite is az idő, emlékezet és identitás megvalósulását formálják meg, azt tapogatják le; és azt szemléltetik, hogy miként lesz a múltból eleven élet.
A legtöbb munka fotó alapú, de a felhasznált mozgóképek is technikai képek és ki vannak merevítve akárcsak a fotográfiák, így az időfolyamból kivágott pillanat mechanikusan rögzített képeivé válnak azok is. És személyes ügyek hordozóivá. Csáky Marianne saját múltjához fordul, s annak technikai képekben rögzült emléknyomait felhasználva vizsgálja önmagát, jelenét, jelenünket. S e vizsgálat eredményét tárja elénk az idő sejtelmes, tériesített alakjában.
Régi szerepjátszós családi fotók felnagyított képébe (Madonna, Királylány) applikál varrással selyem-sziluetteket. Másszor magáról készített erotikus videostilljeibe varrja családtagjainak egykori fotókról származó sziluettjeit, harmadszor:lightboxaiban egykori és mai énjét montírozta össze.
Ezekben az emlékezet-munkákban a maga életét, történetét, múltját vizsgálja, és minél precízebben teszi ezt, annál jobban eloldódik a személyiség – legalábbis fixált minősége – hogy az idő áramában mindig újra és újra megalkossa magát – és a mindig elillanó időt. Csáky időugrásokat tett, s az ugrás – a sűrítés miatt is – hoz létre jelentést. Így képei az emlékezet teremtő erejét, az idő munkáját tárják elénk.
Csáky utolsó két műcsoportjában más problémák kerülnek előtérbe, de részben a képalkotási mód hasonlósága folytán azok szoros rokonságban állnak az előbbiekkel. A téma modalitásbeli különbségeit a technikai húzza alá, módosítja és együtt alakítják ki az új értelmet. A 2009-es Bilocation még szorosan kapcsolódik az Időugrás sorozathoz. A művész családi filmjük állóképébe rajzolt koreai alteregója révén a tér- és időbeli szakadékokat is megkísérli áthidalni.
Az Álmodd az álmomat (2010-11) hasonlóan készült mint a korábbi képek, csakhogy ez esetben Csáky megfordítja gyakran használt módszerét: ő konstruálja meg a kép egészét és nem kisajátítja, ő készít színes fotót, amibe kézzel rajzol sziluetteket – jó okkal feltételezhetően – családi fotókról.
Folytatódik az idővel való munka, és a távolságról is szó esik;ami a kulturális távolságot is konnotálja, de ugyanakkor a kollázsolás révén e távolságok létét le is rombolja – már amennyire ez egy képben egyáltalán lehetséges.
v Még sok mindenről kéne szólni, például arról, hogy a különböző módokon előállított múltbeli, jelenbeli, álombeli, távoli vagy közeli képek, helyszínek és alakok az átírás különböző módjaival egy képen belül hogyan értelmezik egymást. És arról, hogy a montírozás elrejtő vagy éppen hangsúlyozó módjai mennyiben érintik a képelméleteket, és végül, hogy mit is beszélnek el az egyes képek, ha éppen mesélnek, és végül, hogy e „mesefolyamok óceánjában” ki az, akit álmodnak és ki az, aki álmodik.
„… a művészet az az én ügyem, azért csinálom, hogy általa végiggondoljak dolgokat”. „Most úgy alakult az életem, hogy sok mindent végig kellett gondolnom, így a múlthoz való viszonyomat is.”- állította Csáky Marianne 2008-ban – ám e kiállítás szerint az átgondolás most is tart.
Tatai Erzsébet