France Berko Bercic: My all time favourite bicycle, acryl on canvas, 200 x 200 cm, 1975, Museum of Contemporary Art, Zagreb
Tibor Csernus: Market, oil on canvas, 130 x 162 cm, 1973, KOGART Archive
Don Eddy: Untitled (Volkswagen), acryl on canvas, 122 x 152 cm, 1971, Photo © MUMOK, Museum moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien, Leihgabe der Österreichischen Ludwig Stiftung
Andrzej Sadowski: Group Portrait with the yellow Renault, oil on canvas, 60 x 73 cm, 1978, Courtesy of Zacheta National Gallery of Art
A hatvanas évek végével kibontakozó, a valóság festészeti ábrázolását a fotografikussal versenyeztető fotórealizmus jórészt amerikai és nyugat-európai alkotók és művek révén ismert. A budapesti Ludwig Múzeum kiállításának célja, hogy a korábban Bécsben (MUMOK, 2010. október 22 – 2011. február 13.) majd Aachenban (Ludwig Forum für Internationale Kunst, 2011. március 13 – június 19.) bemutatott, a Ludwig gyűjtemények anyagára építő megközelítések mellé a közép- és kelet-európai régió hasonló tendenciáinak mozgósításával újakat rendeljen, a hidegháborús realizmus komplexebb értelmezéséhez kínálva így szempontokat.
A fotografikus ábrázolás élethűségét kihívó analitikus festészet különböző mértékben és elkötelezettségekkel ugyan, de követőkre talált az egykori vasfüggöny keleti oldalán is; a politikai és kulturális kontextusok eltérései, a realizmus történeti hagyománya, a művészeti piac és a fogyasztói kultúra hiánya azonban gyökeresen más perspektívát rajzolt a kelet-európai fotóalapú realizmus elé.
A régió több országában a művészeti közelmúlt részét képezte az ötvenes évek ideologikus alapú szocialista realizmusa, amelynek emléke, annak ellenére, hogy a történeti festészet helyi realista hagyományai évszázadokra nyúltak vissza, bizonyos mértékben megkérdőjelezte a realista ábrázolás hitelességét, valamint gyengítette annak kritikai lehetőségeit. A realizmus, jó ideig a hatalom által elvárt és támogatott festészeti mód lévén, nehezen szabadult az ideológia szorításából.
A hatvanas évek végével megjelenő fotórealizmus segítséget jelentett a realista ábrázolásmód „visszafoglalásában” és a nyugati művészettel való párbeszédben is. Az állam által támogatott, ideológiailag terhelt realizmussal szemben éppúgy fenntartással volt, mint ahogy az olykor túlságosan szűk, elit-szemléletet képviselő neoavantgárd törekvésektől is távol maradt.
Nyilvánvalóvá tett politikai elkötelezettséget nem kívánt, de épp visszafogottsága és kívülállása okán alkalmas volt burkolt társadalomkritika megfogalmazására, hiszen egyértelműsége és hétköznapisága a cenzúra számára jórészt érdektelenné tette. A hétköznapi témák és jelenetek ugyanakkor kaput nyitottak a szimbolikus értelmezés számára, a sorok közötti olvasás analógiájára a képek mögötti látásra is, a jelenből nézve pedig a festészet társadalomtörténeti értelmezésére.
A képzőművészeti fotóhasználat Közép- és Kelet- Európában is gazdag és sokat kutatott téma, a fotórealizmus ezen belül mégis egy viszonylag marginális fejezetet jelent. A fotó átírása túlságosan szó-szerinti, a festésmód túlságosan mintakövető, a technikai pontosság maga alá gyűri a személyességet és a kockázatot – ismert érvek, amelyek azonban figyelmen kívül hagyják az előkép- és a témaválasztásban rejlő politikumot. Egészen más vállalás a feszes magazincímlapok, tökéletesen exponált reklámfotók, műtermi beállítások helyett a sokszor jóindulattal is csak közepesen sikerült családi vagy sajtófotók megfestése – ilyenkor a hangsúly az ábrázolás kihívásairól a valóságéra helyeződik át.
A kiállítás szándékosan nem stiláris elvárások mentén építkezik, és a fotórealizmus terminus némiképp kiterjesztett használatát kínálja annak érdekében, hogy ne kvalitásversenybe és hatások kimutatásába vesszen bele, hanem lehetőséget adjon a párhuzamok és eltérések, a különböző törekvések és a szándékok vizsgálatára.
A képek válogatásakor az elsődleges cél nem egy példaszerű festészeti minőség bemutatása volt. A fotóillúzió megközelítése (ennek különösen kedvelt terepe az utcai tükröződések és az arc ráncainak labirintusai) többször háttérbe szorult egy másik szempont, a hidegháború hétköznapjainak és a hiánygazdaság realizmusának felidézése mellett. A látás és az ábrázolás vizsgálata érdekében gyakorolt technikai perfekcionizmus helyett sok esetben a témaválasztás és a kritikai szempontok kapnak nagyobb jelentőséget.
A kiállítás nemzetközileg is jól ismert és csaknem elfeledett alkotók műveiből egyaránt válogat, lehetőséget adva a közelmúlt egy sok alakban létező művészeti tendenciájának elsősorban történeti alapú újraértelmezésére.