Történeti művek: Ámos Imre, Anna Margit, Bálint Endre , Erdély Miklós, Fenyő A. Endre, Gedő Ilka, Gera Éva, Kádár György, Kondor Béla, Ország Lili, Rektenwald Zsóka, Román György, Schaár Erzsébet, Vajda Lajos, Vilt Tibor
Kortárs-történeti művek: Baji Miklós Zoltán, Fehér László, Halász András, Kass János, Major János, Stefanovics Péter, Watts, Magda
Kortárs művek: Antal Csaba, Bada Márta, Balogh Tibor, Bari Janó, Bódi Katalin, Bodó Sándor, Boros Viola, Csámpai Rozi, Csíkvári Péter, El-Hassan Róza, Fodor Gyula, Fodor János, Forgács Péter, Gaudi Márton, Gerhes Gábor, Gerber Pál, György Katalin, Halász Péter, Kalányos Györgyi, Lendvai Ádám, Lovas Ilona, Mécs Miklós, Menesi Attila – Christoph Rauch, Nagy Zoltán, Oláh Mara, Oláh Zoltán, Orsós Teri, Reischl Szilvia, Révész László László, Roskó Gábor, Simon Gergely, SI-LA-GI, St. Auby Tamás, Sugár János, Szabó Benke Róbert, Szegedy-Maszák Zoltán – Fernezelyi Márton, Szentandrássy István, Szirtes János, Szöllősi Géza, Szőnyei György, Uglár Csaba, Várnagy Tibor, Weber Imre, Wiegmann Alfréd
2004-ben a magyarországi Holokauszt 60. évfordulóján a Műcsarnok dokumentumokból és képzőművészeti alkotásokból felépülő kiállítást mutat be, amelynek középpontjában a zsidó holokauszt mellett végbement egyéb társadalmi csoportok (mint például a roma, homoszexuális, csökkent képességűek, illetve vallási, politikai vagy ideológiai okok miatt üldözöttek) ellen elkövetett népirtás témája áll. A faji-vallási hovatartozás miatt üldözött népcsoportok sorsközösségén belül ugyanis jelentős számban váltak üldözötté politikai álláspontjuk, nemzetiségük, szexuális beállítottságuk, testi és szellemi fogyatékosságuk vagy egyéb okok miatt megkülönböztetett embertársaink. A kiállítás célja a holokauszt összes áldozata iránt érzett társadalmi felelősségvállalás szellemében olyan dokumentumok és műalkotások összegyűjtése, amelyek képesek ábrázolni és eljuttatni a mai közönséghez a történtekkel való szembesülés szükségességének üzenetét. A tervezett csoportos tárlat a tragédia általános, örök emberi vonatkozásait dolgozza fel több megközelítésben.
A bemutatásra szánt anyag alapvetően három egységre bontható: korabeli dokumentumok mellett az azóta született műalkotásokat, valamint kortárs képzőművészek műveit állítjuk ki. A felsorolt típusba tartozó munkák mindegyike más-más módon tematizálja a holokauszt egészén belül elhallgatott vonatkozásokat. A kiállítás által meghatározott kisebbségi nézőpont a holokauszt emlékének kortárs képzőművészeti feldolgozását adja: a szerkezet sajátossága, hogy a tárgyak két útvonalon keresztül közelíthetők meg. A látogató dönthet, hogy a kisebbségi vagy a többségi útvonalat választja az anyag megtekintésekor. A két területet fal választja el egymástól, melyen több helyen átjárók vannak: ezek egyben a társadalmi megítéltetés, az azonosulás kapui is, melyek felett feliratok jelzik az átlépés tényét és jelentőségét a kisebbségi, illetve a többségi lét között.
A magyar kortárs képzőművészet innovativitásának, elevenségének megőrzése, homogenitásának oldása érdekében egyre többen ismerik fel a perifériák – s köztük a roma kultúra – művészetének, reflexióinak jelentőségét. A magyarországi romák alkotótevékenységének támogatását, és ellentmondásos módon, napjainkig tartó periférián rekedtségét is a kisebbségi intézmények, az „alternatív művészet” kategória, és a „naiv festészet” iránt rokonszenvet érző, a romák alkotásait elsősorban etnográfiai produktumként értelmező rajongótábor biztosította. A kiállítás keretében elsőként jelennek meg roma identitásukat felvállaló, s ezt műveikben reprezentáló alkotók hivatalos, kortárs művészeti intézményben. A munkák három meghatározó témakörbe csoportosíthatók: a cigány holokauszt áldozatairól való megemlékezés, tiszteletadás, provokatív, a jelenre vonatkozó művészi reflexiók, illetve a holokauszthoz kapcsolódó tárgyak rítusszerű transzformációja.