A kiállítás kiindulópontját napjaink kettős krízishelyzete adja: egyrészt a gondoskodási válság, másrészt a Covid-19 világjárvány. A gondoskodási válság következtében az olyan strukturális problémák miatt, mint például a szociális ellátórendszer erodálódása, egyre inkább az egyénre hárul a felelősség az állam helyett – ez pedig szorosan összefügg a pandémia hatására kialakult egészségügyi és mentális nehézségekkel is.
A kiállítás felteszi a kérdést: hogyan változott meg az elmúlt évtizedekben mindennek fényében a gondoskodásról alkotott képünk, amelybe egyaránt beletartozik a magunkkal és másokkal, környezetünkkel való törődés? Milyen különböző módokat és formákat tud ölteni a gondoskodás és milyen, akár közösségi alternatívákat lehet létrehozni? Milyen eltérő módon viszonyulnak a gondoskodáshoz az abban érintettek és hogyan változnak folyamatosan ezek a relációk?
A kiállításon látható művek egyrészt elismerik és bemutatják a gondoskodás különböző formáit, a gondoskodást mint gyakran láthatatlan, női munkát és az ezzel kapcsolatos nehézségeket. Másrészt ezen folyamatok régóta szükségszerű újragondolásra késztetnek például azáltal, hogy emlékeztetnek a saját magunk és a másik közti határok elmosódására a gondoskodási helyzetekben, vagy hogy felhívják a figyelmet arra, hogy az egyéni és gyakran meg nem hallott történetekből milyen rendszerszintű problémák rajzolódnak ki.