Experiment

Kísérleti fotográfia a kortárs magyar fotóművészetben

2022. május 7. – június 26.
MegnyitóOpening: 2022. május 6. 18:00
KurátorokCurators: Csizek Gabriella, Somosi Rita

Az experimentális vagy kísérleti fotográfia a megszokottól eltérő anyagokkal és eljárásokkal dolgozik, izgalmas felületeket, vizuális effekteket, új jelentésbeli tartalmakat létrehozva. A fotó médiumára való reflektálással, a fotográfia hagyományos funkciójának megkérdőjelezésével az experimentális fotó tekinthető a legváltozatosabb területnek. A fotográfia születésétől kezdve népszerűek voltak a már előhívott képekkel vagy a fotónegatívok kémiai és fizikai eszközökkel való módosítására tett kísérletek. Ezeket a kísérletezéseket az elkészítési folyamat állomásainak, illetve a késznek is tekinthető műnek az alapos vizsgálatára építkező metódus határozta meg és a mindent lehet másképpen is, illetve a semmi sincsen készen alapelvei hívták elő. Alapvető kérdések vetődtek fel és technikai megvalósításban megnyilvánuló válaszokat megjelenítő művek keletkeztek.

A 20. században a kísérleti fotográfia előzményének az avantgárd fotó, különösképpen Moholy-Nagy László életműve, majd a neoavantgárd generáció alkotóinak munkái tekinthetőek. Napjainkban a képmanipuláció vagy alternatív vizuális kísérletek (szekvencia, fotómátrix) egyre nagyobb teret nyernek, miközben az archaikus technikák is reneszánszukat élik, s egyre nagyobb számban találkozunk a fotográfiai folyamat hibáira épülő esztétikával, illetve multiexpozíció, konstrukció-dekonstrukció, vagy különböző tükrözések általi vizuális játékkal is.

A kiállításon olyan autonóm művészi megközelítéseket és projekteket mutatunk be, melyek az experimentális fotográfia fogalmához vagy hagyományához kapcsolódnak és felvázolják a kísérleti fotográfia kérdésfeltevéseinek számos lehetőséget napjainkban.

A kiállítás a Budapest FotóFesztivál és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai együttműködésében, a Kiscelli Múzeummal közösen valósul meg.

Kiállítók: A. Fehér Vera, Budavári Csaba, Csizik Balázs, Deim Balázs, Diósi Máté, Drégely Imre, Eiter Tamás, Fedor Ilka, Fejér János, Gergely Dóra, Gombos Lajos, Komár Sabrina, Kusnyár Eveline, Martinkó Márk, Mezősi Ágnes, Migléczi Hanna, Mucsi Ágota, Nagy Zopán, Németh Domonkos Tamás, Pátkai Rozina,Rédling Hanna, Rizmayer Péter, Rumann Gábor, Sebestyén Sára, Sprenc Balázs, Száraz Katalin, Szigligeti Balázs, Ujvári Gábor, Üveges Mónika, Vachter János, Vadászi Zoltán, Varga Tamás, Vékás Magdolna, Walton Eszter, Syporca Whandal, Zellei Boglárka Éva