Mesterséges terek és falak. Élénk színek, geometrikus formák, mászó emberek. Ezt látja, aki ellátogat egy falmászó sportközpontba. A falmászás (boulder) egy tipikusan kortárs, nagyvárosi sport – a természetbe való vágyódás és az attól való rettegés is meghatározza.
Az ember színes, mesterkélt terekkel veszi körül magát, a falmászó terem falai „ügyetlenül” imitálják a természetes sziklák kiszögelléseit. Azonban mindez a városi ember kényelmét, sportosságát, kikapcsolódását szolgálja. Sokan azért választják, mert biztonságos közegben ad egy nagyon erős jelenlét élményt, teljesen testi itt-és-most élményt, szemben a virtuális világ jelen-nem-levésével.
A legtöbben társaságban másznak, bár alapvetően magányos sport. Amikor falat mászunk, akkor a következő kapaszkodóra gondolunk és nem a hétköznapi gondjainkon rágódunk. Mászás közben a fogódzók „pont jó” helyen vannak, annyira messze egymástól, hogy még el lehessen érni őket, de mégis legyen benne kihívás, ahogy egyik fix pontról a másikra mászunk, egyre magasabbra.
Elgondolkodtató, hogy mennyire tudja imitálni a boulder terem fala a valódi természetet. Ahol mondjuk nincs „pont jó” helyen egy sziklaperem, hogy megvethessük ott a lábunkat. A falmászó terem emberléptékű, az ember uralja, épített környezet, szemben a természettel, ami kiszámíthatatlan és emberfeletti. A falmászás tere egy véges tér, plafon határolja, szemben a sziklamászással, ahol felettünk az égbolt, szerencsés esetben a hegycsúcs a cél, ahonnan nincs tovább.
A boulder teremben nincs „csúcs”, profán módon csak egy vízszintes síkban ér véget, a legtöbb mászó nem is mászik fel odáig. A falmászás, mint motívum számomra a mai ember végső mesterkéltségének, ultra-urbanizációjának szimbóluma, benne feszülő ellentmondásként pedig a természet, a mozgás és a kihívás iránti magányos, romantikus vágyak fogalmazódnak meg. Pont, mint bennünk.
Jakatics -Szabó Veronika