Háromszor három

Az Amszterdamban élő és dolgozó Ősz Gábor egyéni kiállítása a Ludwig Múzeum olyan hazai, illetve magyar származású alkotókat bemutató sorozatába illeszkedik, akiknek munkássága kevéssé ismert Magyarországon. A 2010-ben a Paris Photo BMW-díját elnyert művész eddigi életművén végigtekintve szembeötlő a következetesség. Hónapokon, esetleg éveken át foglalkozik egy-egy problémakörrel, amelynek során fény és építészet kapcsolatát vizsgálja, vagy olyan kérdéseket analizál, hogy mi a fotografikus reprezentáció határa, mi a valósághoz való viszonya, mi az, amit valósnak nevezünk. A kísérletező, konceptuális jelleg végigkíséri tevékenységét, amelynek alapja az a töretlen figyelem, amely a valóságra, valamint az ember és az őt körülvevő tér kapcsolatára irányul. Analóg fotográfiai eljárások – mint a camera obscura vagy lyukkamera technika – használatával visszafogott képi világú, esztétikailag rendkívül erős karakterű fotográfiai életművet alkotott.

„Mire alkalmas a kép? Miből áll össze a kép? E két kérdés ugyanolyan fontos, mint a leggyakrabban feltett: mi a kép? Ősz Gábor hosszú évek óta folytatott, módszeres vizsgálataiban a három problémát egyenrangúan és párhuzamosan szemléli; sorozataiban egymással szorosan összefüggő kísérleti helyzeteket hoz létre, amelyekben a képiség jellemzőit kutatja.

Kísérletei alapvetően három nagyobb csoportot alkotnak. Első megközelítésben a fény jelenségéből és észlelésének élményéből kiindulva veti fogalmi vizsgálat alá a fényből létrejövő képet. A kép ebben az esetben egyszerre érzéki benyomás és elméleti konstrukció, amely filozófiai fogalmak – ontológia, fenomenológia – mentén válik elemezhetővé. A második vizsgálati szempontot az elsővel az észlelés és az érzéki élmény köti össze.

Ősz a képi jelenséget addig bontja tényezőire, amíg el nem jut a számára leginkább meghatározó elemhez; ezt az elemet változtatja aztán – mint egy valódi fizikai kísérletben -, hogy beavatkozásaival a kép minél pontosabb megismeréséhez jusson. A fénykép fogalmait bontja alkotórészeire, hogy eljusson a fénytől a felületet formáló pigmentig, a tértől a kamera helyzetéig (és vissza).

A harmadik megközelítésben elsősorban azt vizsgálja, vajon mit képes megragadni a fotó a világból, mennyire használható a kép mint narratív eszköz; mennyiben képes a fénykép megidézni, elfedni vagy átírni egy kiválasztott történeti kontextust. Képi kísérleteinek éppúgy lehet helyszíne egy semleges és üres szoba, mint az Atlanti Fal egykori bunkere, vagy Hitler valaha volt dolgozószobájának hűlt helye. Ősz Gábor fotográfiai kísérletei nyomán valamennyi, történelmi eseményekkel terhelt helyszín a kép vizsgálatának lecsupaszított terévé válik.

A három megközelítés fókuszában egyaránt maga a kép áll: Ősz problematikája a világ kép általi megragadhatósága, leírhatósága, s így minden egyes megmunkált, kiállított, sorozatba szerkesztett kép a megjeleníthetőségről is szól. Valamennyi kísérletében a fotó valóság-alkalmasságát teszteli, miközben vizsgálatainak sarokpontjait általános fogalmak adják: a mozgás, a tér és az idő.

Hogyan viszonyul az állókép a mozgó világhoz? Mit tud hozzátenni a még mindig számtalan illúzióval terhelt, és így a valóság csaknem objektív lenyomatának tekintett fotó a mozgókép mindent felülíró illúziójához? Ősz fényképei nem filmképek, nincsenek előzményeik, nem rajzolódik ki belőlük narratív sorozat, de a filmes látás hatja át őket; a filmes mozgás pedig szorosan összefügg a néző (a konstruált szem) és a nézett (a fényképben konstruált jelenség) térbeli helyzetével.

Ősz Gábor fotói csaknem mindig a fényképezés alapszituációjának tér-ellentmondására épülnek: a nyitott és a zárt tér ellentétpárjára. A kamera vagy a camera obscura belső, zárt tere áll itt szemben a rajta kívül tételezett világgal; a két tér egymásba dobozolásából a jelenlét és a hiány kettősségén alapuló illuzionisztikus világok tárulnak fel, amelyeket több esetben a pozitív és a negatív kép felcserélése tart (virtuális) mozgásban.

A kamera, vagyis a szem által konstruált kísérleti terek leglényegesebb tényezője – az idő. Az idő, amely Ősz képei esetében minden vizsgálat alapja: mint az exponálás ideje, mint a teret felmérő fotográfus ideje, vagy mint a történelmi idő. Az idő, amely több rétegben beleíródik a képekbe, de legérzékletesebben mégis a galériatérben elhelyezve – a kiállítótérbeli valós mozgás nyomán – bomlik ki a néző előtt.

Ősz Gábor, aki pályája kezdetén monokróm festményeket készített – többek között festményekről -, a fotográfia eszközeivel tulajdonképpen a valóságtól sokszorosan elvonatkoztatott, absztrakt tereket hoz létre, s a fotográfia segítségével lecsupaszított terekben teremti meg a néző számára a képről folytatott gondolkodás lehetőségét. Fotói a monokróm vagy akár a colour field festmények mintájára igénylik a figyelmet és az elmélyedést. A koncentráció nyomán létrejövő, egyszerre konceptuális és érzéki mezőben igazolják vagy cáfolják a képi megismerés lehetőségét.”

Mélyi József