Az Einspach & Czapolai Fine Art Határtalan esetek (halmozott festmények) című kiállítása Jovanovics Tamás (1974) legújabb sorozatából mutat be válogatást. Az évtizedek óta külföldön élő és alkotó művész következetes festői programja sok szálon kötődik a modernista képalkotás alapelemeihez, így a vonalhoz és az abból szerveződő négyzetrács(ok) struktúrájához.
A következetes, minuciózus jelleggel formálódó életmű nagy motívuma a vonal, amelynek sűrű párhuzamosokban húzott egymásutánjai kezdetben fehér alapra, többnyire vízszintes kompozíciókba rendeződtek. A 2010-es évektől a fehér alapot a fekete követte, és a vízszintesek mellett megjelentek a függőleges és diagonális, egymást metsző, derékszögű átlókba rendeződő vonalak is. A színes vonalak repetitív rendszeréből építkező alkotásokat szinte kivétel nélkül a szigorú rend és feszesség jellemezte.
Ám a paralelogramma formátumú képterek ismétlésen alapuló explicit rendje Jovanovics megközelítéseiben sohasem nyomasztó, előszeretettel alkalmazza ugyanis az all over szerkesztés elvét, amellyel nemcsak a vonalak szigorát és a színváltásokkal képződő illuzionista (virtuális) formákat futtatja ki a végtelenbe, hanem a kép formátumát is a tér végtelenjének irányaiba tágítja.
Az évtizedek óta gyarapodó életmű csoportjai hét különböző típusba sorolhatók, amelyek közül a kiállításon bemutatott legújabb sorozat darabjai két korábbihoz is kapcsolódnak: ezek közül az egyik a konvencionális (paralelogramma) képtereket belakó egyenes vonalkompozícióké, a másik pedig az úgynevezett szeletelt festményeké. A két típus fúziójaként Jovanovics megtartotta az életmű „nagy motívumát”, a vízszintes és függőleges párhuzamosokba rendezett egyenes vonalat, de a munkák szerkezeti kialakítása lassú eltávolodást mutat a „konvencionális”, négyszög/téglalap (paralelogramma) formátumú képterektől.
Az egyes alkotások alapját ugyanis több – akár tizenkilenc – kisebb-nagyobb, négyszögletes alakú kasírozott vászon összeillesztésével hozta létre. Az egymáshoz illesztett (kép)fragmentumokból létrehozott művek tere pedig olyan, minden irányban nyitott, all over képek benyomását keltik, amelyeknek horizontális és vertikális jellege csupán pillanatnyilag rögzített állapot. Az egyes formátumok ugyanis minden irányban a végtelen dimenziókig terjeszkedhetnének. A szeletelt festmények típusához – képest az a törekvés is figyelemre méltó, hogy az egyes kompozíciók képfragmentumai most nem egymástól eltávolodó, „széteső”, hanem épp ellenkezőleg, mágneses intenzitással összetapadó struktúrákba rendeződnek.
A korábbi típusokat motívumaiban és formáiban is ötvöző legújabb sorozat esetében Jovanovics Tamás a „saját árnyékát átlépve”, mintegy radikálisan eltávolodik a vonal precízen rendezett és vonalzóval fegyelmezett státuszától. Technikai újításként ezúttal nem tűéles, mértani vonalak rendszerével, hanem hengerrel megfestett, „röcögés szélű”, a szabadkézi alkotás fesztelenségét tükröző vízszintes és függőleges vonalakból megalkotott kompozíciókkal találkozhatunk.
Az egyes képtáblák párhuzamos vonalainak lebegését tovább fokozza az a „lazaság”, ahogyan az egymás fölé hengerelt világosabb és sötétebb színárnyalatok itt-ott áttünedeznek, túllógnak vagy éppen keretezik a legfelső rétegeket. A különböző árnyalatú színeket egészen addig rétegezi egymás fölé Jovanovics, míg ezek összeadódásaiból létre nem jönnek az egyes képtáblák párhuzamosait formáló színes szürkék.
A szürke szín felfedezését és színességének kutatását többek közt a bolognai születésű Giorgio Morandinak (1890–1964) a milánói Palazzo Realéban 2023-24 fordulóján tartott nagyszabású retrospektív kiállítása inspirálta, akinek festészete Jovanovics mellett már Károlyi Zsigmondra, a magyar festészet másik jeles mesterére is nagy hatást gyakorolt.
Zsikla Mónika