HATIKVA – A remény

HATIKVA (2014) A 2014-es Holokauszt Emlékév alkalmából a művész együttműködés szándékával keresett meg 23 magyar rádióállomást. Azt kérte a főszerkesztőktől, hogy egy meghatározott nap bizonyos időpontjában egyszerre sugározzák a Hatikva különleges felvételét.

Levelében a következőket írta: „(…) a Holokauszt Emlékév 2014 megemlékezéseit (…) viták, polémiák kísérték, amelyekből az derült ki, hogy Magyarország állampolgárai közös nyelvük, kultúrájuk és mindennapi közös gondjaik ellenére nem osztoznak egy közös emlékezeti múlton. Magyarország polgárai nem alkotnak emlékezetközösséget. (…) Tervezett művem erre a helyzetre kíván reflektálni és egy olyan láthatatlan emlékmű létrehozására tesz kísérletet, amely ha csak pár percig is, de esélyt nyújt az élő, közös emlékezés pillanatainak megélésére. (…) Az együttműködés reményében tehát arra kérném Önöket, hogy az 1945-ben, a Bergen-belseni koncentrációs tábor felszabadulását követő ötödik napon tartott zsidó istentisztelet alkalmával a túlélők által elénekelt Hatikvát annak rögzítésének hatvankilencedik évfordulóján, 2014. április 20-án, 12:00-kor szíveskedjenek adásba adni. (Az éneket a BBC rögzítette.)”

A felkérést az adók elutasították, vagy figyelmen kívül hagyták, mindössze két adó vállalta annak sugárzását a kért időpontban. A művész 2014. április 20-án délben felvételt készített arról, hogy e helyett ebben az időpontban mit adtak adásba. A felvételekből állította össze 8 csatornás hanginstallációját, Magyarország ideiglenes alternatív Holocaust emlékművét.

GREY (2003) A videón az egyén által választott és a mások által rávetített identitás szimbólumaként egy Dávid-csillag kivágásának folyamatát látjuk. „A kép a kivágás befejezése előtt hirtelen negatívba vált, és a fordított lejátszásból adódóan a csillag visszakerül a te tíliába. Azáltal, hogy a művész nem fejezi be a műveletét, a kijelentés sem hangzik el, létrejön azonban egy ítéletmentes köztes terület, szürke zóna, mely kijelöli a jelentésalkotó tevékenység kereteit.”

A műben tehát a szerző elkészíti és felmutatja a kirekesztés szimbólumává vált jelet, viszont ezzel egyidejűleg – a videó technikai sajátosságait kihasználva – el is törli azt. A parado helyzettel egy olyan szürke zónát hoz létre, amelyben a jel értelmezéséhez társított hagyományos kettőség (kirekesztők-kirekesztettek, elkövetők-elszenvedők) felfüggesztődik. Ugyanakkor figyelmünket ráirányítja egyéni identitásképeink egymásra utaltságára, a Másik megalkotásában betöltött szerepünk felelősségére, valamint arra, hogy az identitásképzés társadalmi folyamatában mindannyiunknak morális felelőssége van.