Hazaúttalan

A kiállítás az otthontalanság és az átmenetiség jelenségeivel foglalkozik, az otthon elhagyásának kényszere és a visszatérés vágya közötti senkiföldjével, ahol mérhetetlenül sokan lakni kényszerülnek. A biztosnak vélt háttér elvesztése, vagy a biztonság soha meg nem élése szerteágazó hátterű, de alapvető tapasztalat sokak számára, olyan, az életet meghatározó mély nyom, ami többeket születésük óta kísér.

Neogrády-Kiss Barnabás fényképeinek szereplői gyerekként tapasztalják meg az otthon, a családi környezet elvesztését, majd, szerencsés esetben, másként összeállását. Az állandó átmenetiség, amelyben a gyermekfalvakban, nevelőszülőknél élő gyerekek élnek a képeken azonban leginkább a szimbólumokban gondolkodás és értelmezés által van jelen: a játszótér, a madárház, a trambulin ugyanolyannak tűnik, mint máshol, a játék itt is kerek világot épít.

Fátyol Viola Süllyedő háza az otthon elvesztésének félelmét sűríti magába, fel-felbukkanó emlék, lezáratlan gyász. E szorongató vízió: a gyerekjátékot idéző ház kiszolgáltatottsága ismerős, felnőttként is eleven tapasztalat. A házilag készített, hétköznapi tárgyakból fabrikált fehér zászlókat ábrázoló sorozat (A megadás zászlói) a kilátástalanság és a privát szférába visszahúzódás tanúja. Itt még van hova menekülni, van honnan összeszedegetni a tárgyakat, de amit ezek kiadnak – a megadás fehér zászlaja -, annak kényszerű tehetetlenségét játékossága és kényszerű kreativitása sem írja felül.

A textilek hordozta otthonosság, az anyagok és a hímzés taktilitása, személyessége a kényszerű migráció fénytörésébe kerül Iulia Toma textiljein (Váratlan álmok / Álmok és várakozások). A művész számos Romániában tartózkodó afgán, szír és iraki menekülttel készített interjút, ezekből a beszélgetésekből emelt ki részleteket, az otthon vágyát, hiányát, elvesztésének körülményeit. A nagyméretű, többrétegű, használt, azaz „emlékező textilekből” készített installáció a hosszú utak egy-egy egészen apró szeletét teszi bejárhatóvá.

A trauma elbeszélhetetlensége és a feltárására való felszólítás (úgyis mint a történelemírás egy formája) feszültsége Aslan Goisum filmjének egyik kiindulópontja (Következmény nélküli emberek). A Második Világháborúban Sztálin megbízására a teljes csecsen és ingus népet vagonokban deportáltak Közép-Ázsiába. Aslan Goisum túlélőket hívott meg egy találkozóra Groznijba 2016-ban. Az események tanúi néma csendben foglalják el helyeiket a teremben, szótlanságuk kérdő és felszólító, a tudás és a megszólalás felelősségét a nézőnek adják tovább.